Így néz ki Harry herceg cipőjének talpa

A herceg jobbára térdelt a fogadáson, így derült fény a cipő titkára.

A herceg természetesen nem véletlenül térdelte végig azt az eseményt, amelynek hivatalos védnöke lett. Nem vallási okokról van szó, még csak nem is játékról. Így kerülhetett ugyanis szemmagasságba azokkal a gyerekekkel, akik javarészt tolókocsiban érkeztek a nekik oly fontos díjkiosztóra. A betegségükkel bátran harcoló gyerekek számára alapított WellChild díj átadásán mindenki jókedvű volt. A herceg valamennyi díjazott nagybeteg kisgyerekkel beszélgetett, szinte mindegyik számára tartogatott egy jó viccet.

Harry herceg részt vesz a betegek WellChild díjának átadásán. (Fotó: Getty Images)

Harry herceg részt vesz a betegek WellChild díjának átadásán. (Fotó: Getty Images)



A négyéves Carson Hartley Liverpoolból, aki legalább negyven műtéten esett már át és oxigénpalackkal jár, talán nem fogja elfeledni Harry válaszát, amikor a kisfiú azzal dicsekedett, hogy négy lánytestvére van. "Hát, én nagyon nem szeretném, ha négy lány testvérem lenne. De te tudod…" - mondta mosolyogva a herceg, mire a Carson nevetésben tört ki és átölelte a térdre ereszkedett herceget. Harry ugyancsak térdelve, figyelmesen hallgatta végig a 15 éves tolószékes Cecilia Adamou történetét, akit a beteg gyerekek inspirálásáért tüntettek ki.

Harry herceg részt vesz a betegek WellChild díjának átadásán. (Fotó: Getty Images)

Harry herceg részt vesz a betegek WellChild díjának átadásán. (Fotó: Getty Images)



Az eseményen részt vevő fotósok a megható pillanatok mellett nem mulasztottak el megörökíteni egy látszólag nem is oly fontos részletet: a herceg cipőtalpát. A kissé kopottas talpú bőrcipő - amelynek ára egyébként több mint 550 ezer forintnak felel meg - kézi készítésű, John Lobb királyi cipész varrta.

Harry herceg cipőjének talpa - rajta a H betűvel. (Fotó: Getty Images)

A hercegi cipőtalp - rajta a H betűvel. (Fotó: Getty Images)



De a legérdekesebb rajta az a H betű, amely össze nem téveszthetővé teszi a Harry számára készült cipőt. A gyerekek biztosan jól szórakoztak volna, ha látják, mert milyen vicces is, hogy a herceg megjelöli a cipőjét, hogy alkalmasint megtalálja…