Elfogták a férfit, aki lábon lőtt egy nőt a XX. kerületben

A bűncselekmény helyszínétől nem messze elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint lábon lőtt egy nőt Budapest XX. kerületében hétfő este - közölte a rendőrség a honlapján kedden hajnalban.

A közlemény szerint L. Róbertet a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységének segítségével kedden, két óra körül fogták el. A nyomozók lefoglalták a bűncselekmény elkövetésekor használt, gumilövedék kilövésére alkalmas gázpisztolyt.

L. Róbertet a XIX. kerületben, a Nagysándor József utcában fogták el, ellene garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

A rendőrség korábban azt közölte, hogy a Pacsirta utcában két társaság egy korábbi vita miatt szóváltásba keveredett, ami tettlegességig fajult. Egy gépjárművet megrongáltak, majd egy lövést is leadtak. A lövedék egy 51 éves nő combját találta el, a nőt kórházba vitték.

Lábon lőttek egy nőt a XX. kerületben