A román hatóság szerint baleset és nem lincselés áldozata volt a szovátai motoros

A román hatóságok álláspontja szerint a balesetben szerzett sérülései okozták annak a 37 éves szovátai motorosnak a halálát, aki augusztus 10-én a székelyföldi Kézdiszentléleken vesztette életét.

Az ügy azért került az érdeklődés középpontjába, mert romániai motorosfórumokon elterjedt a hír, miszerint a fiatalember voltaképpen lincselés áldozata lett. A fiatalember egy - az úton szabálytalanul átkelő - 11 éves kislány elgázolását próbálta elkerülni, amikor bukott motorjával. A kislány feldühödött rokonsága megkéselt egy másik motorost, aki a balesetet szenvedett társa segítségére sietett.

A Székelyhon portál közlése szerint Ion Popa Kovászna megyei rendőrkapitány egy keddi sajtótájékoztatón elmondta, a részletes törvényszéki orvosi jelentés arra utal, hogy S. Attilát esése során kemény tárgynak ütközve érte halálos sérülés. Halálát fulladás okozta, amit belső vérzés váltott ki. A rendőrparancsnok elmondta, az esetet vizsgáló kézdivásárhelyi ügyész vélhetően azért nem adta vissza a motoros bukósisakját a családnak, mert szüksége lesz rá a bizonyítási eljárásban.

A rendőrkapitány szerint a balesetben vétlen, megkéselt motoros élete veszélyben forgott, ezért gyilkossági kísérlet gyanújával vizsgálják a késelés gyanúsítottját, előzetes letartóztatásban várja a bírósági tárgyalást.

A baleset után Kézdiszentléleken több megemlékezést is tartottak motorosok. Szombaton több mint háromezer romániai motoros vonult a baleset helyszínére. Vezetőik kijelentették, elégedetlenek a kézdiszentléleki baleset és az önbíráskodás körülményeit vizsgáló nyomozás ütemével. A megemlékezések idejére elmenekült a településről a roma közösség, mert veszélyeztetve érezte magát.