Japán visszatérne az atomenergiához

A japán kormány vasárnap megkezdte a hazai közvélemény puhítását azért, hogy az ország ismét használhassa az atomenergiát, több mint három évvel a fukushimai atomerőmű földrengés és szökőár okozta katasztrófája után.

"Igen kockázatos lenne lemondani az atomenergiáról. Fukushima óta az ásványi üzemanyagok importja 3600 milliárd jenre (15 milliárd euró), azaz naponta 10 milliárd jenre nőtt" - mondta egy tévévitában az új japán gazdasági, kereskedelmi és ipari miniszter, Obucsi Juko.

"Egyesek azt mondják, jól megvagyunk atomerőművek nélkül. A valóságban azonban régi hőerőműveket nyüvünk kapacitásuk végső határáig rettenetes költséggel, és ez nem biztonságos" - tette hozzá.

A fukushimai katasztrófa után leállították a japán atomerőműveket. Addig ezek adták a japán energiafelhasználás egyharmadát. Jelenleg Japán az energiaszükségletének csak a 6 százalékát termeli. Ezért - gyakorlatilag az atomenergia elhagyása miatt - az áram 20 százalékkal drágult a háztartások számára, és 30 százalékkal a vállalatok számára - érvelt a miniszter, hozzátéve, hogy az atomerőműveket megfelelő, új biztonsági szabványok alapján kellene majd újraindítani.

Obucsi Juko egy korábbi japán miniszterelnök leánya. Megfigyelők szerint miniszteri kinevezésével a mostani japán kormányfő nemcsak a női kormánytagok számát akarta növelni, hanem arra is figyelt, hogy a negyvenéves családanya - két gyermek anyja - másoknál bizonyára jobban tudja meggyőzni honfitársait az atomenergia előnyeiről.

Az új biztonsági szabványok alapján két reaktor nemrég működési engedélyt kapott Japán délnyugati részén, a szendaji atomerőműben. Az engedély kiadását széleskörű társadalmi vita előzte meg, de reaktorokat még nem indították újra.