Elindult a Dragon a Nemzetközi Űrállomásra

Elindították vasárnap az amerikai Dragon teherűrhajót a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).

A Dragon helyi idő szerint hajnali 1 óra 52 perckor egy Falcon 9 típusú hordozórakétával emelkedett a magasba a floridai Cape Canaveral támaszpontról - közölte az amerikai űrügynökség, a NASA. Az űrhajót az eredeti tervek szerint szombaton indították volna az ISS-re, de a rossz időjárási körülmények miatt el kellett halasztani a startot. A jármű a tervek szerint kedden csatlakozik az ISS-hez.

A négyhetes küldetésre felbocsátott Dragon teherűrhajó negyedik útján csaknem 2,5 tonnányi utánpótlást szállít a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomás legénységének. Most először szerepel a rakományban egy mikrohullámú sütőével megegyező nagyságú 3D-s nyomatató, amelynek segítségével az űrhajósok maguk készíthetik el műanyagból a munkájukhoz szükséges alkatrészeket. A világűrbe szállított első háromdimenziós printert a Made in Space elnevezésű magáncég fejlesztette ki.

Az űrhajóval 20 kísérleti egér, valamint több olyan anyag is az űrállomás felé tart, amelyeket 255 különböző vizsgálatban fognak felhasználni. A Dragon, amelynek egy későbbi változata űrhajósok célba juttatására is alkalmas lesz, első ízben szállít emlősöket Földhöz közeli pályára.

A Dragont úgy alakították ki, hogy visszafelé is képes legyen terhet szállítani, mert nem semmisül meg a légkörben. A tervek szerint október közepén tér vissza, és a Nemzetközi Űrállomásról elhozza majd a különböző tudományos kísérletek eredményeit, illetve más berendezéseket szállít vissza a Földre. A kaliforniai SpaceX amerikai magánvállalat által gyártott, ember nélkül repülő eszköznek 2012 májusában volt az első útja.