Árvíz utáni helyreállítás Romániában

Mintegy 40 millió euróval támogatja a román kormány Románia árvíz sújtotta településeit. A kiutalt összegből Hargita megye közel kétmillió eurót kap, ami - a szakemberek véleménye szerint - elegendő az árvízkárok helyreállításához.

Augusztusban áradt meg a Fehér-Nyikó patak, amely mindent elsodort, ami az útjába került. A vízszint ugyan elmaradt a 2005-östől, amikor hat áldozatot követelt az udvarhelyszéki ár, ennek ellenére tetemes károk keletkeztek.

A víz több mint száz ház alagsorát árasztotta el, mezőgazdasági területeket tett tönkre. A legnagyobb károk azonban az infrastruktúrában keletkeztek: 20 hidat és átjárót, valamint 15 kilométernyi utat rongált meg az ár.

A napokban megjelent törvényhatározat értelmében a román kormány mintegy 40 millió euróval támogatja az ország árvíz sújtotta településeit. Az összegből mintegy 2 millió euró, vagyis több mint 9 millió lej jut Hargita megyének.

Ebből 2,6 millió lejt kap Farkaslaka – mondta a Duna Híradónak Kovács Lehel polgármester. Jelenleg a munkálatok tervezése, illetve engedélyeztetése zajlik, a jövő héten azonban elkezdik, az év végéig pedig be is fejezik a helyreállításokat.