Pokorni: Higgadtabb, jobb és tárgyszerűbb lehet a főváros működése

Pokorni Zoltán az várja, hogy a jövőben az új rendszerben a főváros működése "higgadtabb, jobb és tárgyszerűbb" lesz. Erről a Fidesz alelnöke, a XII. kerület polgármestere a HírTv P8 című műsorában beszélt szombat este, kitérve arra is: javasolja Navracsics Tibornak, emelje be programjába az európai diákhitel gondolatát.

Pokorni Zoltán arról, hogy lefutott lenne választás, azt mondta: a fideszes polgármestereknek az utolsó percig végezniük kell a munkájukat, az elbizakodottság komoly csapda. 2002 óta a kötelező óvatosság ott van a fideszes politikusok többségében, és ez jó is így - tette hozzá. Az önkormányzati választási részvételt a parlamenti és EP-voksolás közé várják, és egy évben három szavazás valóban sok. Pokorni Zoltán elmondta: hét polgármesterjelölt van a XII. kerületben, és akárki jut be a polgárok akaratából a képviselő-testületbe, mindenkivel kiválóan együtt lehet működni. Sikerült olyan politikát kialakítani, hogy normális, tárgyszerű döntések születnek, és nem indulatvezérelt politizálás zajlik. A Fidesz-KDNP közvélemény-kutatók által mért jelentős előnyéről úgy vélekedett: nincs igazi ellenfél, az ellenzék nem tudott alternatívát mutatni, és még ha nem is tökéletesen, de nagyon sok mindent történt - és nem csak fővárosban - az elmúlt négy évben. Példaként említette a Kossuth tér felújítását, a Várkert Bazár és a 4-es metró átadását. Jól tudott együtt dolgozni Tarlós Istvánnal, bár a stílusa nem az övé - mondta, egyúttal imponálónak nevezte a teljesítményét.

Sok igazság van abban, hogy a főpolgármester "pokróc modorú" ember, de visszavette a vízműveket a külföldi tulajdonosaitól, és Demszky Gábor nem tudta vagy nem akarta ezeket a kérdéseket megoldani. Amióta a jelöltek neve nyilvánosságra került, Tarlós István kifejezetten lubickol - véli a Fidesz alelnöke. Pokorni Zoltán szerint nem zárható ki a negatív kampány most sem, de ez inkább szeptember végén, október első napjaiban várható, a kampány vége felé. Arról, hogy nincs pártlistás szavazás, azt mondta: ezzel egyetért, és erős támogatója volt a kialakított modellnek. A kétszintű rendszer nem működött tökéletesen, és abból, hogy a hatáskörök kettéosztottak voltak, lassúság, tohonyaság fakadt. Minél inkább tisztában van valaki a valóságos gondokkal, annál racionálisabb a döntése - fejtette ki a hegyvidéki polgármester, hozzátéve: azt várja, hogy higgadtabb, jobb, tárgyszerűbb lesz a főváros működése. A Fővárosi Közgyűlés nem egy kis parlament, ahol a frakcióvezetők "órákon keresztül nyomatják a szöveget" - fogalmazott.

 

Pokorni Zoltán - MTI Fotó: Marjai János



Pokorni Zoltán szerint bizonyára van ellentét a vidéki és fővárosi fideszes politikusok között, például az útfejlesztési források ügyében. Ugyanakkor politikai ellentét nincs, ezek konkrét ügyekhez kötődő érdekellentétek. A 3-as metróhoz lassan negyven éve nem nyúltak hozzá, a szocialista politikusok semmilyen anyagot nem terjesztettek elő a rekonstrukcióra. Az, hogy az ő csapatuk miért nem nyúlt érdemben hozzá, kíván némi magyarázatot - mondta. Szerinte a 4-es metró tető alá hozása volt a feladat, illetve a 2-es metrónál a kocsik cseréje.

Az oktatáspolitikáról azt mondta: nem múlik el a téma iránti érdeklődése, igyekszik visszafogottan, keveset nyilatkozni, de az élete nagy része azért ezzel telt. Arról, hogy Hoffmann Rózsa volt köznevelési államtitkár a napokban a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ átalakításának szükségességéről beszélt, azt mondta: nem lenne helyes, ha politikusi nyilatkozatait értékelné, de mindenkinek joga a van a véleményét megváltoztatni. A 198 tankerületnek kell minél több döntési jogot adni, már-már az autonómiáig elmenve, szabályokkal össze kell fogni őket, de nem napi kézi vezérléssel. Szerinte ebbe az irányba megy az új összetételű kormány politikája is. "Továbbra is túl sokat markolunk", túl sokat akarnak a gyerekeknek megtanítani, és csak duzzad a Nemzeti alaptanterv, s a hátrányos helyzetű diákok iskoláit sem tudták megerősíteni - említett néhány problémát.

A hallgatói önkormányzatokról a korábbi oktatási miniszter azt mondta: nem a hök önmagában a baj, bár valóban eluralta egyfajta haszonelvű szemlélet, de ebből nem az fakad, hogy nincs rá szükség. Az nem jó, ha gazdasági társaságot, vállalkozásokat visznek. A hallgatói önigazgatás fontos terep sok minden megtanulására, és nagy hibát követnének el, ha a válságtünetek miatt "a fürdővízzel együtt kiöntenék a gyereket". Kiemelte: nem dobhatják oda az egyetemek a gólyatáborok szervezését a hököknek.

Örül Navracsics Tibor uniós biztosi megbízatásának - jegyezte meg, hozzátéve: azt javasolja, a felsőoktatás területén emelje be programjába az európai diákhitel gondolatát.