OHÜ-reagálás a GVH által kartellgyanú miatt indított eljárásra

Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség azt közölte, nem feladatuk annak felügyelete, hogy versenyen részt vevő partnerei megértik-e a versenytörvény versenykorlátozó megállapodások tilalmára vonatkozó rendelkezéseit, ennek megfelelően az ügynökség ezt nem is vizsgálta.

A szervezet a Gazdasági Versenyhivatalnak arra a pénteki bejelentésére reagált ezzel az MTI-hez eljuttatott közleményében, hogy a versenyhivatal eljárást indít katrellgyanú miatt négy cég ellen.

Tudatták, hogy az OHÜ a sajtóból értesült a Gazdasági Versenyhivatal által 2014. szeptember 18-án indított versenyfelügyeleti eljárásról, amelyet a versenyhatóság a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt kezdett az ALCUFER Ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, a FE-GROUP INVEST Vagyonkezelő, Tanácsadó és Nagykereskedelmi Zrt., a SELECTOR Elektronikai Termék Újrahasznosító Kft. és az Elektronikai Hulladékhasznosító Kft. ellen az OHÜ által 2012 és 2014 között, a hazai termékdíj-köteles termékekből keletkező hulladékok, különös tekintettel az elektromos és elektronikai berendezések egy naptári évben történő gyűjtésére, szállítására, feldolgozására kiírt közbeszerzési eljárások kapcsán.

Az OHÜ reagálásában rögzítette: közbeszerzési eljárásait minden alkalommal a törvényi előírásoknak megfelelően, a szabályok pontos betartásával bonyolította le.