Dzsihadista merénylet fenyegeti a Vatikánt?

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a római Szent Péter téren és a Vatikán környékén azt követően, hogy az olasz titkosszolgálat merénylet veszélyét jelezte az Iszlám Állam (IÁ) terroristái részéről - jelentette szombaton a Corriere della Sera olasz napilap.

Az újság információi szerint a biztonsági szint megemelését az olasz hatóságok két arab férfi lehallgatott telefonbeszélgetését követően rendelték el.

Az olasz titkosszolgálat csupán annyit hozott nyilvánosságra, hogy a két férfi - akik közül az egyik nyolc hónappal ezelőtt még Olaszországban tartózkodott - telefonon beszélt egymással. A  beszélgetés során "demonstratív akciót"  említettek a Vatikánban.

A biztonsági intézkedéseket szerdától erősítették meg, amikor a Szent Péter téren Ferenc pápa általános audienciát tartott több tízezer ember részvételével. Szigorították a Szent Péter térre belépők ellenőrzését, amelyet a tér oszlopai között felállított fémdetektorokkal is végeznek. Növelték a téren nappal és éjszaka is járőröző olasz csendőrök és rendőrök számát. Az egyenruhások mellett emelték a biztonságot civilben felügyelő olasz rendőrök számát, akik elvegyülnek a hívők és turisták csoportjai között - írta a Corriere. A Vatikánvároshoz tartozó, de Olaszországgal határos Szent Péter tér területére belépők ellenőrzése az olasz hatóságok feladata, amiként a Vatikánt övező olasz terület felügyelete is.

Federico Lombardi szentszéki szóvivő  szerint a Vatikánba nem érkezett rendkívüli fenyegetés, és Ferenc pápa sem változtatott eddigi szokásain. A Corriere ugyanakkor arra emlékeztetett, hogy az egyházfő vasárnap Albániába, november végén Törökországba látogat, ahol szintén kiemelt figyelem kíséri a biztonságát.