Szívesen ülünk közbiciklire

Egy hét alatt népszerű lett a Mol Bubi, már az első nap csaknem 2700-an próbálták ki a közbringarendszert, a főváros már a bővítést tervezi.

Több mint egy hete lehet közbiciklivel közlekedni Budapesten, ha valaki megveszi az ehhez szükséges jegyet, bérletet. A legnépszerűbb gyűjtőállomások a belvárosban, a Deák, a Kálvin és a Szent Gellért téren vannak, a felhasználók 95 százaléka pedig fél órán belül visszaviszi vagy lecseréli a biciklit – mondta el a Krónikának a BKK vezérigazgatója.
Népszerű a közbringarendszer

Vitézy Dávid hangoztatta: a bérlések száma a várakozásoknál is kedvezőbben alakul, a felhasználók megértették, úgy járnak a legjobban, ha fél órán belül visszaviszik a járművet, mert így csak a a jegy- vagy bérletárat kell fizetniük, használati díjat nem.

Mostanáig egyébként már több mint 4500 bérlet kelt el, a regisztrált felhasználók száma pedig meghaladja a 6 ezer főt. A legnépszerűbb a Start-bérlet, amelyet 3 ezer forintért év végéig lehet használni, de az éves bérletekből is több mint 800-at adtak már el.

A jövő hétfőig jelképes áron, potom 100 forintért lehet jegyet váltani.