Skót népszavazás: véget ért a voksolás

Véget ért csütörtök este a skóciai népszavazás, amelyen a skót választópolgárok arról dönthettek, hogy Skócia az Egyesült Királyság része maradjon-e, vagy függetlenné váljon.

A szavazóhelyiségek hivatalosan helyi idő szerint 22 órakor - közép-európai idő szerint 23 órakor - zártak, bár a skót választási bizottság nem sokkal a határidő előtt bejelentette, hogy akik a zárás pillanatában még sorban álltak, leadhatják voksukat.

A 32 választási körzet 5579 szavazóhelyisége helyi idő szerint reggel 7 órakor nyitott ki, és sok helyen szinte egész nap folyamatos sorban állásról számoltak be a bizottságok.

A szeptember 2-i határidőig összesen 4 millió 285 ezer 323 választópolgár regisztrálta részvételi szándékát; ez példátlanul magas, 97 százalékos arány.

Szakértők előzetesen 80 százalék feletti tényleges részvételt jósoltak, ami szintén példa nélküli lenne a skóciai választások történetében. Skóciában a népképviseleti választásokon rendszerint 65 százalék körüli a részvételi arány. A csütörtöki referendumon a 16. életévüket betöltött, életvitelszerűen Skóciában élő brit, illetve európai uniós és nemzetközösségi állampolgárok vehettek részt.

Az utolsó közvélemény-kutatási adatok - a bizonytalanok kiszűrésével számolva - azt jelezték, hogy a skót választók 51 százaléka kívánt szavazni a függetlenség ellen, és 49 százalékuk tervezte, hogy voksát az elszakadásra adja.

Így könnyen elképzelhető, hogy a népszavazás kimenetelét és az 1707 óta létező Nagy-Britannia sorsát a bizonytalan, vagy preferenciájukat titkoló szavazók előzetesen 600 ezresre becsült tábora döntötte el.

A népszavazás végeredményét a skót választási hatóságok péntek reggelre ígérik. Újraszámlálást az egyes körzetekben kizárólag szabálytalanság gyanúja esetén lehet elrendelni, szoros szavazatarányra hivatkozva nem.

A végeredmény hivatalos bejelentését késleltetheti az időjárás. A skót szigetvilág sok kistelepüléséről ugyanis hajóval, helikopterrel vagy repülőgéppel viszik az urnákat a körzeti szavazatszámláló központokba, de például a Skócia északnyugati partjai előtt fekvő Külső-Hebridák szigetcsoport legnagyobb városa, Stornoway repülőterét csütörtök este a sűrű köd miatt le kellett zárni.

Alex Salmond skót miniszterelnök, a Skóciát 2011 óta parlamenti többségben kormányzó Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője 2012 januárjában jelentette be, hogy Skócia 2014-ben népszavazást tart függetlenségéről.

A referendum szabályait rögzítő Edinburghi Egyezményt - többhavi kormányközi tárgyalássorozat után - Salmond és David Cameron brit miniszterelnök írta alá 2012 októberében a skóciai fővárosban.

A megállapodás alapján a népszavazáson egyetlen, egyszerű választást lehetővé tévő kérdésre kellett válaszolni, amely úgy szólt, hogy Skócia független ország legyen-e. A szavazólapon az "igen" vagy a "nem" válaszlehetőséget lehetett bejelölni.