Napi 47 embert gyilkolnak meg Dél-Afrikában

Az erőszakos bűncselekmények száma már a második egymást követő évben nőtt a Dél-afrikai Köztársaságban, ahol napi átlagban 47 ember lesz gyilkosság áldozata - derült ki pénteken nyilvánosságra hozott rendőrségi adatokból.

Az utóbbi pénzügyi évben, 2013 áprilisa és 2014 márciusa között 5 százalékkal, azaz 17 068-ra nőtt a gyilkosságok száma az országban - közölte Riah Phiyega, a dél-afrikai rendőrség vezetője.

Ebben az időszakban 100 ezer emberre 32,2 gyilkosság jutott, ez a szám egy évvel korábban még 31,1 százalék volt. Az ENSZ Kábítószer-elleni és Bűnmegelőzési Hivatalának (UNODC) adatai szerint a világátlag 6-7 gyilkosság 100 ezer főre vetítve. "Nőtt a gyilkosságok száma, rendkívül nyugtalanító a helyzet, ugyanis mintegy nyolcszázzal több embert öltek meg, mint egy évvel korábban. A rablások száma 12,7 százalékkal emelkedett" - mondta Phiyega.

A rendőrségi tájékoztatás szerint a fegyveres gépjárműrablások száma 12,3, a bankrablások száma pedig 200 százalékkal nőtt a 2013-as pénzügyi évben. Ezzel szemben a rendőrség a kérdéses időszakban az előző évhez képest 6,3 százalékkal kevesebb, azaz 46 ezer 253 bejelentést kapott szexuális erőszakról.

A hivatalos statisztikák szerint Dél-Afrika egyike a világ tíz legveszélyesebb országának. Johan Burger, a pretoriai Biztonsági Tanulmányok Intézete (ISS) kutatója azonban közölte, hogy a többi afrikai ország helyzete ismeretlen, mivel valószínűleg Dél-Afrika az egyetlen olyan állam a kontinensen, amely nyilvánosságra hozza a bűnözési statisztikákat.

A kiterjedt bűnözés már a külföldi beruházások gátjává vált a Dél-afrikai Köztársaságban, mivel a magasan képzett munkavállalók meggondolják, hogy dolgozzanak-e ott, és a biztonsági intézkedések és a biztosítás költségei is igen jelentősek.

Szakértők szerint a bűnözést mindaddig nem lehet visszaszorítani, amíg nem csökkennek az ország lakói közötti anyagi különbségek. A Dél-afrikai Köztársaság azok közé az országok közé tartozik, ahol a legnagyobb a szakadék a gazdagok és a szegények között.