Lázadás vádjával elítéltek egy kormánykritikus diákot Malajziában

Lázadás vádjában bűnösnek talált és egy év börtönre ítélt egy malajziai bíróság pénteken egy diákaktivistát, aki a kormánypártot bírálta egy tavalyi tüntetésen.

A 25 éves Adam Adli a bíróság szerint azzal "bujtott fel lázadásra" a 2013-as választások utáni politikai megmozduláson, hogy arra buzdította hallgatóságát, "menjenek ki az utcára és szerezzék vissza a hatalmukat".

"Úgy látszik, már az eltérő vélemény is bűncselekménynek számít drága ügyészünk szerint" - írta az aktivista a Twitteren az ítélethirdetést követően.

A Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet élesen bírálta az ítéletet, amely szerinte "olyan autoriter tendenciákat mutat, amelyek inkább az egypártrendszerekre jellemzőek, mintsem a demokráciákra".

A maláj hatóságok a tavalyi voksolás óta legalább 14 ember, köztük parlamenti képviselők, egyetemi tanárok és újságírók ellen emeltek hasonló vádat egy 1948-ból - az ország gyarmati korszakából - származó lázadási törvény alapján. Szeptember elején egy másik fiatal aktivistát tíz hónapos börtönbüntetésre ítéltek, amiért "lázadásra felbujtó" beszédet mondott ugyanazon a tüntetésen, ahol Adli is felszólalt.

Najib Razak kormányfő egyébként tavaly az említett törvény visszavonását ígérte, de pártja gyenge választási szereplése után erre mégsem került sor.

Razak pártja, az Egyesült Malájok Nemzeti Szervezete (UMNO) 1957, vagyis az ország függetlenné válása óta irányítja Malajziát. Tavaly májusban azonban a kormánypárt minden eddiginél rosszabb eredményt ért el a választásokon, és kevésen múlt, hogy megtarthatta koalíciós többségét a törvényhozásban.