Kamattartást vár az MNB-től a piac

A Reuters megkérdezte 19 elemző arra számít, hogy jövő heti ülésén nem változtat a most 2,10 százalékos alapkamatán a jegybank. A hírügynökség szerint az augusztusban mért 0,2 százalékos éves infláció mellett az MNB megengedheti magának, hogy most ilyen alacsony legyen az alapkamata.

A Reuters hírügynökség által az elmúlt három napban megkérdezett mind a 19 elemző arra számít, hogy jövő heti ülésén nem változtat a most 2,10 százalékos alapkamatán a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az elemzők közül 18-an az év végéig tartó kilátásokról is beszéltek. Itt is egyhangúság alakult ki, mindenki szerint 2,1 százalékos lesz a kamat 2014 végén is. A 18 elemző válasza alapján számolt medián szerint 2015 végére azonban már 2,5 százalék lehet a magyar alapkamat.

A Reuters véleménye szerint az augusztusban mért 0,2 százalékos éves infláció mellett az MNB megengedheti magának, hogy most ilyen alacsony legyen az alapkamata, különösen úgy, hogy az Európai Központi Bank (EKB) egyre jobban lazít monetáris politikáján. A hírügynökség szerint a legjobban a forint árfolyamának gyengülése változtathat a kamatkilátásokon. A Reuters itt azonban Balog Ádám MNB alelnök szavait idézte, miszerint a bank csak akkor folyamodna kamatemeléshez a forint gyengülésének megállításához, ha már minden más eszközzel kudarcot vallottak.