RMDSZ-elnök: a skót közösség szabadon dönthetett

Nem az igenek és a nemek száma a fontos, hanem a lehetőség - hangsúlyozta a 180 percben Kelemen Hunor, aki beszélt a nemrégiben közvitára bocsátott autonómiatervezetükről is.

A függetlenséget elvető tábor megnyerte a skóciai népszavazást, miután a péntek reggelig ismertetett részeredmények szerint behozhatatlan előnyre tett szert. Alex Salmond skót miniszterelnök még a hivatalos végeredmény bejelentése előtt elismerte, hogy a függetlenségellenes oldal győzött a referendumon. A csaknem végleges adatok alapján a skót választók 55 százaléka voksolt Skócia elszakadása ellen, 45 százaléknyian szavaztak a függetlenségre, ez nagyobb arányú győzelem az előzetesen jósoltnál. A legnagyobb brit közvélemény-kutató cég, a YouGov által a referendum csütörtök esti befejezése után közzétett előrejelzés azt valószínűsítette, hogy az elszakadás ellen a választók 54 százaléka, a függetlenségre 46 százalékuk voksolhatott.

Nem az a fontos ebben a pillanatban, hogy mennyi az igen és mennyi a nem szavazat a skóciai népszavazáson - mondta korábban a Kossuth rádió reggeli műsorában a székelyföldi autonómiáért küzdő Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. Kelemen Hunor szerint sokkal erősebb üzenete van annak, hogy a skót közösség szabadon dönthetett arról, milyen utat választ, és mindezt konfliktusok nélkül, ami azt jelzi: nehéz, súlyos kérdéseket is meg lehet oldani. Közép-Kelet-Európában azért ez nem menne ilyen simán - tette hozzá az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor a 180 percben beszélt a nemrégiben közvitára bocsátott autonómiatervezetükről is. A „legközelebbinek érzett” dél-tiroli autonómiamodellt román jogi környezetbe átültető statútummal a párt a román egységes és oszthatatlan állam keretében óhajt autonómiát biztosítani a - Maros, Kovászna és Hargita megyei településeket magába foglaló - Székelyföld Régiónak. A régió fővárosa Marosvásárhely lenne, a Regionális Tanács székhelye Székelyudvarhelyen, az adó- és pénzügyi hivatalok központja Csíkszeredában lenne, az autonóm régió többi végrehajtó szerve pedig Sepsiszentgyörgyön működne.

A statútum meghatározza azokat a jogköröket, amelyek regionális hatáskörbe kerülnének, leírja a régió pénzügyi működését (az adók mintegy fele helyben maradna), és az etnikai arányosság elvét érvényesítené a regionális intézményekben, közöttük az igazságszolgáltatás szerveiben - mutatott rá Kelemen Hunor. Ez is egyike lenne azon jogszabályoknak, amelyek a romániai magyar közösség kulturális, nemzeti identitásának megőrzéséhez szükséges törvényes garanciáit képezik - tette hozzá.
Kelemen Hunor a 180 percben

Az RMDSZ egyébként honlapján is közzétette az autonómiastatútum román és magyar nyelvű változatát, a tervezethez javaslatokat, észrevételeket is fűzhetnek majd a Facebook-profillal bejelentkező érdeklődők - ígérik az RMDSZ illetékesei. Kelemen Hunor szerint ebben a pillanatban a román társadalommal folytatandó "ésszerű" közvita és az előítéletek eloszlatása a legfontosabb, a törvénytervezet parlamenti előterjesztésére az RMDSZ nem szabott magának határidőt. Mindenesetre a közvita előreláthatóan hosszú időt, "nem egy hetet, nem egy hónapot" vesz majd igénybe - tette hozzá az RMDSZ elnöke, aki bejelentette: miután a közzétett tervezetet nem lehet elfogadni a hatályos román alkotmány keretei között, a szövetség új alkotmány megalkotását fogja javasolni.