Balog: Európa eredeti koncepciója továbbra is érvényes

Az emberi erőforrások minisztere szerint Magyarország és Németország közös felelőssége, hogy a két diktatúra tapasztalatait az európai értékvitákban megfelelően képviselője.

Balog Zoltán erről pénteken a Magyar-Német Fórum budapesti 24. közgyűlésén beszélt.

Németország 1990 után már nem ugyanaz az ország - mondta -, mint korábban volt, és ehhez a magyarok is hozzájárulhattak. A miniszter - aki személyes emlékeit is felidézte a határnyitás kapcsán - kiemelte: helyes döntés született, és ez bizalmat teremtett. Jó dolog, ha ez a bizalom 25 éven át megőrizhető.

Ma élénkebb érdeklődés kíséri ezeket az eseményeket - folytatta -, mint akkor, és "csak utólag tudtuk meg, hogy valójában milyen folyamatnak a részesei voltunk". Balog Zoltán szerint az emlékezés hozzájárulhat a bizalom őrzéséhez és erősítéséhez.

A miniszter az uniós intézményrendszer megerősítésének fontossága mellett arról is szólt, hogy új kezdeményezésekre van szükség a szkeptikusan gondolkodók meggyőzéséért.

Balog Zoltán azt mondta: mindkét állam felelőssége, hogy a két diktatúra tapasztalatait az európai értékvitákban megfelelően képviseljék. Fontosnak tartja, hogy a demokrácia és a szolidaritás megkapják az őket megillető rangot, amit a diktatúra idején hiányoltak.

Szavai szerint az európai intézményrendszer gyengesége, hogy még jóval az ukrán válság előtt nem voltak képesek közös energiapolitikát kidolgozni. Megjegyezte: Magyarországon a kisebbségeknek és nemzetiségeknek 25 év után van saját szószólójuk, és példaértékű, hogy ez megvalósulhatott.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Európa közepén több millió roma él, a munkanélküliség körükben mintegy 60 százalékos. "Ezt miért nem használjuk ki?" - tette fel a kérdést. A cigányság nem problémát, hanem esély jelent, megfelelő képzés után - jelentette ki Balog Zoltán.

A miniszter Magyarország esetében lehetőségnek látja, hogy a balkáni államok szószólója legyen, Németország esetében pedig azt, hogy a kisebb országok hangját felerősítse.

Csenger-Zalán Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke felidézte: 25 éve zajlott a történelmi határnyitás, ami fontos volt a német egység és Európa jövője szempontjából.

Hozzátette: döbbenetes volt látni az arcokat, amikor az emberek a határt átlépve a szabadsággal találkoztak. "Ez minket, magyarokat is megérintett, ezzel a mi szabadságunk is kinyílt", és egy folyamat fontos állomása volt.

Kitért arra a Magyarország-képre is, amely a német médiában kialakult, és azt mondta: nem a kritika zavaró, az lehet előrevivő és egészséges, a probléma az, ha olyan kép rajzolódik ki, amelynek vajmi kevés köze van a magyar valósághoz.

Arra kérte a német szerkesztőket és a német médiát, "picit ellenőrizzék jobban" a hírforrásokat, próbáljanak egy kicsit jobban "magyar szemüveggel" is nézni.
Az ukrán válsággal összefüggésben jelezte: az Oroszország elleni szankciós döntéseket "továbbra is megszavazzuk és be is tartjuk", de egy demokráciában lehetnek más vélemények. Egyben biztos - tette hozzá -, ha a megoldásokat másként látják is, közös a cél magyaroknak és németeknek és az unió országainak egyaránt, "szabadság, egység, demokrácia".

A fórumot közvetlenül a rendszerváltás után, 1991-ben hozták létre a két kormányfő, Antall József és Helmut Kohl kezdeményezésére. Az idei tanácskozásnak különös aktualitást adott a magyar határnyitásnak és a berlini fal leomlásának 25. évfordulója. A találkozón tudósok, gazdasági vezetők, továbbá a civil társadalom képviselői is részt vettek a kormányzati tisztségviselők mellett.