"Űrjármű" landolt a XII. kerületben

Pokorni Zoltán polgármester szerdán átvette Budapest első, városüzemeltetési célokat szolgáló elektromos autóját, aki kipróbálta, azt mondta, kényelmes, és olyan, mint egy űrhajó. A szakember inkább azt emeli ki, hogy a masina egy töltéssel nagyjából 1200 forintnyi áramot fogyaszt el, azaz 5-6 forintba kerül egy kilométer megtétele.

Először szervezte meg a Magyar Elektromobilitás Szövetség a magyar elektromobilitás napját az európai mobilitási hét keretében. A rendezvényen vette át Pokorni Zoltán, a főváros XII. kerületének polgármestere Budapest első, városüzemeltetési célokat szolgáló elektromos autóját. A Hegyvidék polgármestere elmondta: a kerület 2011-ben átfogó környezetvédelmi programot indított, és a környezet védelmében döntött az önkormányzat az elektromos autó beszerzéséről is, amelyet a városüzemeltetési iroda munkatársai fognak használni a kerületi utak, a kátyúk ellenőrzésére. A járművet a Magyar Rádió munkatársa is kipróbálhatta, és azt mondja, csendes, jól kilátni belőle, olyan, mint egy kisebbfajta űrhajó, kellemes vezetni, a városban ennél jobb nem is kell. A gépjármű-értékesítő az üzemeltetési költségeket emelte ki: a masina egy töltéssel nagyjából 1200 forintnyi áramot fogyaszt el, azaz 5-6 forintba kerül egy kilométer megtétele, ami nagyon kedvező érték.
Űrjármű landolt a XII. kerületben

A rendezvényen a Magyar Elektromobilitás Szövetség elnöke azt hangsúlyozta, az elektromobilitás nem valamilyen távoli, futurisztikus dolog, hanem egy nagyon is közeli lehetőség. Néhány éve még a mobiltelefont is úgy képzeltük el, hogy felül van egy nagy képernyő, alul pedig valamilyen gombrendszer, mostanra pedig a készülékek több mint felén nem találni fizikai gombokat – emlékeztetett Stekl László. Hangoztatta azt is, el kell elfelejteni végre, hogy az elektromos autók valamilyen „egyedi kinézetű”, bumfordi járművek lennének, mostanra bárki bele tud már szeretni egy ilyen masinába, amelynek ára - a teljes üzemeltetési költségeket nézve - már kedvezőbb hagyományos versenytársaiénál. Az a 150-450 kilométer pedig, amit mostanra egy ilyen elektromos jármű egy töltéssel meg tud tenni, tökéletesen alkalmassá teszi ezeket az autókat a városi közlekedésre – tette hozzá a szakember.

Európai mobilitási mét - Előtérben a környezetbarát közlekedés, a magyar elektromobilitás napja


A rendezvényen elhangzott az is, hogy körvonalazódik a Jedlik Ányos-terv, amely meghatározza majd az elektromobilitás magyarországi elterjedéséhez szükséges szabályozási és támogatási keretet. A terv az elektromos autózás elterjesztését egyebek mellett az országos töltőhálózat kiépítésével, az adózási és jogi feltételek egyszerűsítésével is támogatja - mondta el a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. A részletekről szólva Glattfelder Béla közölte: az országos úthálózat mentén, illetve a közintézményeknél kialakítandó elektromos töltőállomások kiépítését uniós forrásokból és a szén-dioxid-kvóták értékesítéséből befolyó összegekből finanszíroznák.

Hozzátette, hogy véleménye szerint kötelezővé kellene tenni saját költségükön töltőállomások kialakítását azoknak az intézményeknek, például az üzletközpontoknak, amelyeknek haszna származik abból, hogy az emberek autóval odajárnak. Vizsgálják a zöldrendszám bevezetésének lehetőségét, illetve a buszsáv használatát az elektromos autók számára, az ingyenes parkolás biztosítását a töltőhelyeken, valamint az adókedvezmények kiszélesítését - közölte az államtitkár. A Jedlik Ányos-terv megkülönböztetett hangsúlyt helyez az elektromobilitás elterjesztésére a közösségi közlekedésben, az elektromos taxik számának növelésére és az elektromos bérautók rendszerének kialakítására is – tette hozzá a politikus.