Sikercégek a felforgató technológiákon

Idén is díjazták az ország legnagyobb IKT teljesítményeit a MENTA Konferencián.

Az Informatikai Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) által szervezett konferencián elismert szakemberek és az iparágért felelős állami szereplők az ágazati stratégia, az IKT trendek és a jövőkutatás, valamint a köznevelés, a felsőoktatás, a szakképzés problematikája mellett a diszruptív technológiák hatásairól is beszélgettek.

Nagy érdeklődésre tartott számot a beszélgetés azokról a diszruptív, vagyis a megszokott modelleket megzavaró, felforgató technológiákról, melyek mára meghatározzák a mindennapjainkat.

Az év IKT innovációja kategória győztese Maróy Ákos lett, aki az Aero Glass-szal, egy Augmented Reality technológiát megvalósító repülős navigációs segítséggel pályázott. A verseny nagyon szoros volt, sokáig az innovatív mobil fizetési rendszert kínáló Barionnal állt holtversenyben. Végül a repülőgép-pilótáknak szánt találmány került ki győztesen, mely lehetővé teszi használói számára, hogy bármely irányba nézve mindig a helyzetükkel kapcsolatos, a nézett irányban fontos információt kapjanak 3D-helyesen megjelenítve. A kijelzők sajátossága, hogy a felhasználó a fején viseli, miközben az aktuális látótérbe képes információt megjeleníteni és azt a valós nézetre „rárajzolni”, azaz kiterjeszteni a kijelző viselője által látott valóságot.

2014 IKT projektje díjat az i- Cell Mobilsoft Zrt. nyerte a HU-GO e-útdíj rendszer létrehozásával és bevezetésével, a díjat a cég operatív igazgatója, Farkas Károly vette át. A HU- GO az első nyílt platformú útdíjrendszer a világon, amely képes szabványos interfészek használatával biztosítani független eszközökön keresztül az útvonalkövetést, miközben egyszeri útdíj jegyek vásárlására is lehetőség van.

Az év menedzsere az infokommunikációban díjat Györkő Zoltán, a BalaBit IT Kft. ügyvezető igazgatója vehette át. Györkő Magyarország vezető IT biztonsági szoftverfejlesztő vállalatát irányítja.