Magántulajdont is bevonna bérlakásprogramjába az LMP

Az ellenzéki párt a főváros lakhatási problémáinak megoldását tekinti egyik legfontosabb feladatának, ezért új bérlakások építése mellett a magántulajdonban lévő, de üresen álló ingatlanokat is bevonnák programjukba.

Erről Csárdi Antal, az ellenzéki párt főpolgármester-jelöltje és Völgyesi Krisztián, az LMP és a 4K! XX. kerületi közös polgármesterjelöltje beszélt csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Völgyesi Krisztián hangsúlyozta, programjukkal a legnehezebb sorsú dolgozó embereken is segíteni kívánnak, mert úgy látják a Fidesz csak a felsőközéposztályt támogatja lakhatást segítő intézkedéseivel. Így fordulhat elő, hogy a családalapítás előtt álló fiatalok nagy részének Londonig kell utazniuk, ha saját lakást szeretnének - fogalmazott.

Csárdi Antal kiemelte, az LMP lakásprogramjának egyik elemeként azt szeretnék, ha a főváros és a kerületek is bérlakásépítésbe kezdenének. Emellett azonban a magántulajdonban lévő, de üresen álló ingatlanokat is be kívánják vonni programjukba - fejtette ki a párt főpolgármester-jelöltje, hozzátéve: ezzel a megoldással a bevételhez jutó bérbeadók és a piaci árnál kedvezőbb feltétellel, önkormányzati segítséggel lakáshoz jutók is jól járnának. Csárdi Antal számításai szerint egy ilyen közösségi bérlakásprogramba 3 milliárd forintból 10 ezer lakás lenne bevonható.