Csökkent a munkanélküliség Görögországban

A második negyedévben a munkaképes korú lakosság 26,6 százaléka volt állástalan az előző negyedévi 27,8 százalékkal szemben.

A görög statisztikai hivatal csütörtöki jelentése szerint az 1,28 millió munkanélküli 74,4 százaléka tartósan munkanélkülinek minősül, azaz legalább egy éve hiába keres állást. Különösen súlyos a helyzet a 15-24 éves korosztályban, ahol a májusi adatok szerint 53,1 százalék volt a munkanélküliek aránya.

Az Európai Unió tagországai közül Görögországban a legmagasabb a munkanélküliségi ráta, majd 24,5 százalékkal Spanyolország következik. Az euróövezetben 11,9 százalékos, az EU egészében pedig 11,5 százalékos a munkanélküliség.

A gazdasági válság kirobbanása, 2009 óta Görögország hazai össztermékének (GDP) közel negyedét vesztette el, és a nemzetközi hitelezők kívánságára bevezetett drasztikus takarékossági intézkedések következtében közel egy millió munkahely szűnt meg.

A görög gazdaság hat évi folyamatos hanyatlás után idén már valószínűleg kilábal a recesszióból. Az athéni kormány és Görögország nemzetközi hitelezői azt prognosztizálják, hogy a GDP az idén 0,6 százalékkal bővül.