Szijjártó: Az újraiparosítás fontos állomása az Apollo-beruházás

Mintegy 1000 új munkahelyet teremt majd Gyöngyöshalászon a 146 milliárd forintos befektetéssel felépülő Apollo gumigyár. Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón azt mondta: Magyarország újraiparosításának fontos állomása a nagy múltú indiai gumigyár magyarországi beruházása.

Gyöngyöshalász egy két és fél ezer fős Heves megyei település. A munkanélküliség magas, a település fejlettsége pedig elmarad az uniós átlagtól. A térség az Európai Unió szerint is támogatásra szorul, így az Európai Bizottság engedélyezte, hogy a magyar kormány 30 milliárd forint állami támogatást adjon az indiai Apollo Tyres-nek, hogy ott építse fel új gumiabroncs gyárát.

A vállalat teherautók, traktorok, nehézgépek, sőt még versenyautók számára is készít gumikerekeket. Az 1976-ban alapított indiai cég világszerte 16 ezer embert foglalkoztat, termékeik 100 országban kaphatóak. A vállalat már 2008-ban is tervezte egy újabb üzem megnyitását Európában, magyarországi központtal akartak terjeszkedni, de végül akkor letettek a bővítésről.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára szerint Magyarország újraiparosításának fontos állomása a 146 milliárd forint értékű beruházás. .

Magyarországon az autógyártás a hosszútávon fenntartható gazdasági növekedés zászlóshajója, ezért minden olyan beruházásnak nagy jelentősége van, amely az autóipari beszállítók táborából érkezik, ezek önmagukon túl mutató jelentőséggel rendelkeznek – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Az indiai cég ügyvezető igazgatója azt mondta: ez az első gyár, amelyet Európában építenek. Az üzem a legszigorúbb európai uniós környezetvédelmi követelményeknek is megfelel majd.

A magyar kormány támogatása mellett azért is döntöttünk Magyarország mellett, mert jól képzett, és ahhoz képest olcsó a munkaerő. Innen, Európa szívéből szeretnénk megerősíteni a kontinensen piaci helyzetünket - magyarázta Keeraj Kanwar.

Mintegy 50 focipályányi területen épül fel az üzem. A beszállítókkal együtt háromezer új munkahely jön létre. Az építkezés jövő tavasszal, a gyártás pedig 2017-ben kezdődik. Naponta 20 ezer gumiabroncs gyártását tervezik Gyöngyöshalászon.