Október 1-jén hallgathatják meg az EP-ben Navracsicsot

Október 1-jén esedékes Navracsics Tibor meghallgatása az Európai Parlament (EP) kulturális bizottsága előtt - derül ki az uniós biztosjelöltek EP-meghallgatásának előzetes, EP-illetékesek által egyelőre hangsúlyozottan nem véglegesnek mondott parlamenti menetrend-tervezetéből.

Az MTI birtokába került dokumentum szerint a kulturális, oktatási, ifjúsági és állampolgársági ügyek európai bizottsági felelősének szánt Navracsics Tibornak, a jelenlegi magyar külgazdasági és külügyminiszternek az EP-szakbizottsági meghallgatását október 1-jére, a 18 és 21 óra közötti idősávba ütemezték be.

A biztosjelölti meghallgatások szeptember 29-én kezdődnek és október 7-én zárulnak. Minden meghallgatás három órán át tart majd.

Az első két biztosjelölt, akinek meghallgatására e hónap 29-én 14.30-tól kerülhet sor, a máltai Karmenu Vella (tervezett illetékességi területe a környezetvédelem, hajózás és halászat), valamint a svéd Cecilia Malmström eddigi belügyi EU-biztos, akinek tervezett új illetékességi területe a kereskedelem.

Utoljára, október 7-én a finn Jyrki Katainent, valamint a holland Frans Timmermanst hallgatják meg az EP illetékes szakbizottsági tagjai. Mindkettőjüket több más tárca illetékességét átfogó, összehangoló szerepkörű alelnöki posztra szánja Jean-Claude Juncker megválasztott bizottsági elnök, Timmermans a hét alelnök közül az úgynevezett első alelnöki tisztséget kapná.