Nyílt nap a Nemzeti Színházban szombaton

Hajókázás a Dunán a színház színészeivel, körhintázás, Udvaros Dorottya koncertje, beszélgetés Hobóval, gyerekprogramok, villámrandi és kiállítások várják a nézőket a Nemzeti Színházban a hétvégén.

Szombaton lesz a Szentivánéji álom bemutatója a Nemzeti Színházban, másnap pedig, a magyar dráma napján egész napos programmal várják az érdeklődőket; lesznek bábelőadások, koncertek, szavalás, a látogatók betekintést nyerhetnek egy színházi próbára, majd Udvaros Dorottya zárja a programot – mondta el Vidnyánszky Attila igazgató az M1 Ma reggel című műsorában. Hozzátette: a legnagyobb attrakció a Körhinta című film adaptációja lesz, ezért a színháznál két nagy körhinta várja majd a látogatókat.

Farkas Dénes színművész a műsorban elmondta: lesznek úgynevezett "villámrandik", az Operett, valamint a Szentivánéji álom címú darab szereplőivel és Földes László Hobóval is – aki társulati tag - lehet majd villámrandizni, beszélgetni.

További információk a programokról a Nemzeti Színház honlapján.