"Már nem koncertezhetek annyit, végtére is 66 éves vagyok!"

Az iszlám hitre tért amerikai zenész negyven év után koncertezik Amerikában.

Csaknem negyven év után koncertezik ismét Észak-Amerikában Cat Stevens, a hatvanas-hetvenes évek termékeny brit rockszerzője és előadója. Az 1977-ben iszlám hitre áttért és azóta Yusuf Islamként élő művész októberben új albummal jelentkezik, öt év szünet után.

A zenész hétfőn jelentette be, hogy hatállomásos miniturnét tart decemberben az Egyesült Államokban és Kanadában, ahol már meglehetősen régen járt. Utoljára 1976-ban adott koncerteket a tengeren túl, tíz évvel ezelőtt, 2004-ben pedig - minden bizonnyal neve és vallása miatt - megtagadták beutazását az Egyesült Államokba, a három évvel korábbi New York-i és washingtoni terrortámadások következményeként.

"Az elmúlt időben olyan sokan kértek a visszatérésre, hogy kötelességemnek éreztem ezt megtenni" - mondta egy telefoninterjúban, amelyet Dubaiból adott, ahol ideje nagyobb részét tölti. Yusuf/Cat Stevens a Facebookon is gyakran kap biztatást a fellépésekre, "de már nem koncertezhetek annyit, végtére is 66 éves vagyok, és nem megy már minden olyan simán".

Cat Stevens. Fotó: Sipa

Cat Stevens. Fotó: Sipa



Az 1948-ban Steven Demetre Georgiou néven Londonban született előadó-dalszerző 1966-tól kezdett pop- és rockslágereket gyártani Cat Stevens néven, maga és mások számára. Legnagyobb sikerét az 1971-ben kiadott, Tea For The Tillerman című lemezzel érte el. Emlékezetes dala volt többek között a Wild World, a Moon Shadow és a Peace Train.

Idei decemberi amerikai turnéja, amelynek címe Peace Train ... Late Again, elsején indul Torontóban, később fellép Bostonban, New Yorkban, Chicagóban, San Franciscóban és Los Angelesben is. Új albuma októberben jön ki, a producer Rick Rubin, aki mások mellett a Metallica, a System of A Down, a Red Hot Chili Peppers vagy az AC/DC lemezeit is gondozza.

Miközben az Egyesült Államok harcot folytat a közel-keleti Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ellen, Yusuf Islam nem tart attól, hogy hite téma lesz, amikor turnézni fog.
"Attól tartok, egy csomó dolog, amit az emberek az iszlámról gondolnak, teljesen eltér attól a vallástól, amelyet mi megismertünk" - tette hozzá Yusuf/Cat Stevens.