Kerry: a terrorszervezetet le kell győzni

Az amerikai diplomácia vezetője kijelentette, hogy eddig több mint 50 ország ajánlotta fel, hogy valamilyen formában segítséget nyújtson az IÁ ellen.

Az Iszlám Állam terrorszervezetet le kell győzni - hangoztatta szerdai szenátusi meghallgatásán John Kerry amerikai külügyminiszter.

Az amerikai diplomácia vezetője kijelentette, hogy eddig több mint 50 ország ajánlotta fel, hogy valamilyen formában segítséget nyújtson az IÁ ellen, de ezeknek nem mindegyike vesz majd részt katonai akciókban.

Kerry hangsúlyozta, hogy a kongresszus támogatásával az Egyesült Államok hatékonyabban tudna fellépni. Miként a nap folyamán korábban Barack Obama elnök, a külügyminiszter is megismételte, hogy az Egyesült Államok nem vezényel újból szárazföldi erőket az iraki háborúba és hogy a már ott tartózkodó katonáknak nincsen harci feladata.