Hamarabb kerülhetne követeléskezelőhöz a közműdíjtartozás

A közszolgáltató ne csak az éven túli díjtartozást engedményezhesse a jövőben a követeléskezelőre, hanem az egy éven belülit is, ha az a jövőben esedékessé váló közszolgáltatói díjra vonatkozik - egyebek mellett erről is döntött a parlament gazdasági bizottsága szerdai ülésén Budapesten.

Az egyes közszolgáltatási törvényeket módosító törvényjavaslathoz Ágh Péter (Fidesz) azt a módosító indítványt tette, hogy töröljék abból a következő bekezdést: a közszolgáltató csak az egy éven túli díjtartozást engedményezheti a követeléskezelőre. A bizottság elfogadta a módosítást, majd egyhangúlag megszavazta Latorcai János (KDNP) ide kapcsolódó módosító javaslatát is.

Ez meghagyja az eredeti szöveget, vagyis hogy egy éven túli díjtartozást lehessen átadni a követeléskezelőnek, de kiegészítést fűz hozzá, amely így hangzik: kivételképpen az egy éven belüli követelés is átadható a követeléskezelőnek, amennyiben az a jövőben esedékessé váló közszolgáltatói díjra vonatkozik. A bizottság a törvényjavaslat részletes vitáját lezárta.

Tárgyaltak a képviselők az igazságos rezsicsökkentéssel összefüggésben a villamosenergiáról és a földgázellátásról szóló törvény módosítását célzó, MSZP-s képviselők által jegyzett javaslatról is. Az egyik kezdeményező, Bangóné Borbély Ildikó indoklásában kifejtette, hogy a mindenkire egységes rezsicsökkentés a gazdagabb társadalmi réteget támogatja, hiszen ők fogyasztanak többet, és kapnak így több támogatást.

A kormány nevében jelen lévő Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energetikáért felelős államtitkára erre válaszolva elmondta, hogy a szolgáltatók - a fogyasztás függvényében - több tarifát alkalmaznak, így a kevesebbet fogyasztók olcsóbban kapják a villanyáramot, illetve a gázt.

A bizottság kormánypárti többséggel nem vette tárgysorozatba ezt a törvényjavaslatot.

Ugyanerre a sorsra jutott Z. Kárpát Dániel és Szilágyi György (Jobbik) képviselők hitelintézeti törvényt módosító javaslata is.

A gazdasági bizottság végül az energetikai albizottság elnökének Bencsik Jánost (Fidesz), míg a bor- és gasztronómiai albizottság elnökévé Tiffán Zsoltot (Fidesz) választotta.