Emelték a készültségi szinteket a Rába mentén Győr megyében

A Rába több szakaszán emelték az ár- és a belvízvédelmi készültség szintjét az érkező árhullám miatt szerda délelőtt - tájékoztatta az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-t.

Németh József közölte: Árpás és Répceszemere között, valamint Marcaltő és Kemenesszentpéter térségében harmadfokúra, Mérges, Kisbabot, Mórichida és Rábacsécsény körzetében pedig másodfokúra emelték az árvízvédelmi készültséget.

Hozzátette: az Országos Műszaki Irányító Törzs utasítására tíz vízügyi szakember érkezett az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóságtól, nyolcan pedig az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságtól a Rábához. A védekezésben 278-an vesznek részt.

A szakemberek prognózisa szerint a Rába Ragyogónál a délelőtti órákban, a harmadfokú készültség szintje fölött tetőzik. Vágnál késő este, Árpásnál csütörtökön következhet be a tetőzés, amely előbbinél eléri, utóbbinál megközelítheti a harmadfokú készültség szintjét. A Cuhai-Bakony-ér tegnap délután óta Bőnynél is lassú ütemben apad.