Szigetvári: a demokratikus ellenzék feladata, hogy megújítsa Kaposvár közéletét

Az Együtt-PM társelnöke szerint az "antidemokratikus nyilvánosságú" városban új lendületre van szükség.

A demokratikus ellenzék feladata, hogy megújítsa Kaposvár közéletét - mondta Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke kedden Kaposváron, sajtótájékoztatón.

"Régóta tudjuk, régóta gondoljuk, hogy ebben az antidemokratikus nyilvánosságú (...) városban új lendületre van szükség" - jelentette ki a politikus.

Szigetvári Viktor azt mondta: Kaposváron széles ellenzéki együttműködés eredményeként a Demokratikus Koalícióval (DK) és az MSZP-vel olyan közös polgármesterjelöltet indítanak az októberi önkormányzati választáson, akinek a programjában szerepel az a három fő elérendő cél, amelyeket az Együtt-PM minden általuk támogatott jelölt esetében fontosnak tart.

A három cél a helyi nyilvánosság demokratizálása, az önkormányzatok átláthatósága és a lakossággal kialakítandó sokkal közvetlenebb párbeszéd a közösségi tervezésekről, fejlesztésekről - sorolta a politikus.

Közölte: az Együtt-PM szövetségnek 12 megyében, köztük Somogyban is sikerült megyei listát állítania. Az európai uniós választáson elért eredmény alapján jó esélyük van arra, hogy a megyei közgyűlésbe is képviselőt delegálhassanak - hangoztatta Szigetvári Viktor.

Kováts Imre, az Együtt-DK-MSZP kaposvári polgármesterjelöltje hangsúlyozta: a párt mindhárom "elvárása" szerepel a programjában, amelyről a honlapján részletesen tájékozódhatnak a kaposváriak.

A sajtótájékoztatón a programjából két elemet emelt ki: Kaposvár gazdasági helyzetét és a parkolást.

Kaposvár gazdasági lemaradásának okát abban látja - mondta, hogy az elmúlt húsz évben "a kaposvári vállalkozások elvétve jutottak fővállalkozóként munkához, de gyakran még alvállalkozóként sem tudtak megfelelni az önkormányzat által támasztott pályázati követelményeknek".

Kováts Imre úgy vélekedett, hogy a fejlődéshez, a felzárkóztatáshoz "kiegyensúlyozott, átgondolt" településfejlesztésre van szükség, az éves költségvetés elfogadásakor két-három évre előre meg kell tervezni az önkormányzat pénzügyi erőforrásait, és azt nyilvánosságra kell hozni, hogy a vállalkozások felkészülhessenek.

A polgármesterjelölt programjában az is szerepel, hogy a Kaposvár-kártyával rendelkező helybéliek korlátozott ideig ingyen parkolhassanak a város fizetős parkolóhelyein.