Fejlesztés a Tatabányai Ipari Parkban

Négyszázmillió forintos ráfordítással körforgalom épült a Tatabányai Ipari Park leginkább balesetveszélyes kereszteződésénél, valamint elkészült közel két kilométernyi kerékpárút és több, a park további részeinek elérését segítő útvonal - közölte a polgármester kedden az MTI-vel.

Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) elmondta, a fejlesztés költségének felét a területet üzemeltető Ipari Projekt Hungária Kft. pályázati támogatásként nyerte el, a hiányzó részt a társaság, valamint Tatabánya és Környe önkormányzata biztosította.

A három ütemből álló beruházás a már betelepült vállalkozásoknak teremti meg a gépjármű- és kerékpáros forgalom feltételeit, valamint a befektetői igények alapján új területeket tesz megközelíthetővé. Az utakat közvilágítással és csapadékvíz elvezető rendszerrel látták el.

A Tatabányai Ipari Parkban jelenleg 50 cég működik, a dolgozók létszáma meghaladja a 6300-at. A park jelentős része Környe közigazgatási területén található, a befektetőkkel a tatabányai önkormányzat gazdaságfejlesztő szervezete tartja a kapcsolatot, ezért a két település megállapodást kötött az innen érkező helyi adóbevételek felosztásáról.

A már megtelepedett vállalkozások szinte mindegyike bővítette tevékenységét, közülük a legjelentősebb a Bridgestone 500 embernek munkát adó új csarnoka, amely 72 milliárd forintos beruházás. Az autóipari elektromos csatlakozóelemeket gyártó Delphi 2013-ban adta át 3,4 milliárd forintos beruházással épült új csarnokát és az 1000 fős létszámot 1500-ra növelték.

A japán autóüveggyárban, az AGC-ben idén avattak új gyártócsarnokot, ahol 100 új munkahely létesült, így most 730 ember dolgozik az üzemben. Kapacitásának bővítését tervezi az orvosi fecskendőket előállító Becton Dickinson, a gyógyászatban használt műanyag eszközök gyártásához, összeszereléséhez és fröccsöntéséhez 100-150 munkavállalót vesznek fel 2014 végéig.