Először mutatják be Varsóban Lengyelország egyetlen El Greco-festményét

Varsóban először mutatják be a nagyközönségnek El Greco egyetlen Lengyelországban található, felbecsülhetetlen értékű festményét, az európai festészet remekét, a Szent Ferenc elragadtatása című művet.

Malgorzata Omilanowska lengyel kulturális miniszter a tárlat megnyitóján hangoztatta, hogy Lengyelország ezzel a kiállítással járul hozzá a nagy spanyol festő (1541-1614) halálának 400. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév rendezvényeihez. A festmény október végéig tekinthető meg a múzeumként működő királyi várban.

A mű keletkezésének idejét 1575 és 1580 közé teszik. Nem ismeretes, hogy mi lett a sorsa elkészülte után, kik voltak egymást követő tulajdonosai. Azt sem tudni, hogy mikor és milyen körülmények között került lengyel földre. Erre vonatkozóan csak különféle hipotézisek léteznek. Állítólag egy lengyelországi Szent Ferenc-egyházközség vásárolta meg egy varsói antikváriumban az 1920-as években.

Csak 1964-ben fedezte fel két lengyel művészettörténész, Izabella Galicka és Hanna Sygietynska, a Lengyel Tudományos Akadémia Művészettörténeti Intézetének munkatársai a kelet-lengyelországi, Mazóvia vajdaságbeli Kosów Lacki plébániáján, a régiségek leltározása közben.

A szakemberek a plébános lakásán lettek figyelmesek egy Assisi Szent Ferencet ábrázoló festményre, amely meglehetősen elhanyagolt, elpiszkolódott, megsötétedett állapotban volt, és nem látszott rajta a művész aláírása sem. A művet mégis olyannyira izgalmasnak találták, hogy a következő években aprólékos kutatásnak és összehasonlító elemzésnek vetették alá. Eleinte úgy vélték, hogy ez a 104 x 75 centiméteres festmény El Greco valamelyik tanítványának a műve lehet.

Ahogyan azonban a restaurálás során fokozatosan lefejtették a festményre rakódott rétegeket, 1974-ben előtűnt a gyönyörű kompozíció és egy - részlegesen megmaradt - görög betűs aláírás: Domenikosz Theotokopulosz, vagyis El Greco eredeti neve. Kiderült, hogy a mester saját kézzel alkotott művéről van szó.

A festményt ezután 30 évig a lengyel katolikus egyház rejtegette, mert hatalmas értékének tudatában attól tartott, hogy a kommunista állam elkobozza tőle. 2004 óta a mű a Mazóvia vajdaságbeli Siedlce kicsiny egyházmegyei múzeumában látható, ahol mintegy tízezren tekintik meg minden évben.

El Greco és tanítványai több mint száz képet festettek Szent Ferenc életének egyes jeleneteiről. Hét ábrázolja a szentet a stigmákkal (Krisztus öt sebével), háromon közülük látható a művész aláírása. Ezek egyike a Varsóban most kiállított Szent Ferenc elragadtatása.