Bakondi: aki így védekezett, bűncselekményt követett el

Az árvízi védekezésben 6500 ember vett részt, 1700 eszközt vetettek be, és 410 ezer homokzsákot telepítettek - mondta Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója. Annak kapcsán, hogy két állampolgár úgy próbálta megvédeni az ártól a földjét, hogy saját maga elterelte a vizet, azt mondta: ez bűncselekménynek számít függetlenül attól, hogy jó vagy rossz szándékkal tették ezt. – hangsúlyozta.

Országosan 146 településen 15 megyében folytak árvízvédelmi munkálatok, jelentős csapadékmennyiség már csak lokálisan fordulhat elő – jelentette ki Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója az M1 Ma reggel című műsorában.

A védekezésben 6500 ember vett részt, 1700 eszközt vetettek be, és 410 ezer homokzsákot telepítettek – tette hozzá. Bevetették a katasztrófavédelem két drónját is, illetve létrehoztak egy regionális irányító törzset is, mely Vas, Zala, Somogy a Drávával, a Rábával és a Murával kapcsolatos árvízvédelmi tevékenységet koordinálja.

Beszélt arról is: 555 centiméteren tetőzött Letenyénél a Mura. A valaha mért legnagyobb vízállás eddig 514 centiméter volt, jelenleg 542 centiméter a vízszint. Ebben a térségben elhúzódó apadásra kell számítani.

Zala megyében nyolc víztározó van, ezek közül kettőnél is komoly problémák voltak: átbukott a víz, illetve meggyengült a fala. Valamennyi tározó 24 órás felügyelet alatt áll. Ezen objektumok megerősítése későbbi feladat.

Annak kapcsán, hogy két állampolgár úgy próbálta megvédeni az ártól a földjét, hogy saját maga elterelte a vizet, azt mondta: ez bűncselekménynek számít függetlenül attól, hogy jó vagy rossz szándékkal tették ezt. Az ilyen cselekmények előre nem kiszámítható árvízi helyzetet idéznek elő – hangsúlyozta.