Rendőrökből álló bandát számoltak fel Rió de Janeiróban

Korrupt rendőröket, köztük magas rangú parancsnokokat tartóztattak le hétfőn Rió de Janeiróban, mert illegális kereskedelem és szabálytalan fuvarozás felett hunytak szemet.

A dél-amerikai ország közbiztonsági hivatalának tájékoztatása szerint a 19 őrizetbe vett rendőr között van Alexandre Fontenelles Ribeiro tábornok, aki a rendkívüli műveleti kommandó fejeként a rendőrség harmadik emberének számított eddig a városban. Rajta kívül három őrnagy és két százados is szerepel a letartóztatott tisztek között.

A rendőröket azzal vádolják, hogy kenőpénzt fogadtak el, főként különböző teherfuvarozóktól azért, hogy figyelmen kívül hagyják a szabálytalanságokat. A cégek illegális kereskedelmet folytattak, nem ritkán lopott járművekkel. A csúszópénz, amit a vállalkozásoknak ezért hetente vagy havonta kellett fizetnie, 50 reálról (5361 forint) indult és esetenként elérte a 10400 reált (1 millió 102 ezer forint) .

A nyomozás tavaly indult a Rió de Janeiro nyugati részén lévő Bangu negyedben két éve tevékenykedő bűnszervezet ellen. Lehallgatták a gyanúsítottak telefonjait és vallomásokat szereztek be az "vesztegetőktől", így gyűjtöttek elég bizonyítékot a hétfői akcióhoz a brazil nyomozók.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a letartóztatott rendőröket korrupció és fegyveres bűnszövetkezetben való részvétel miatt vonják felelősségre.