Nemzetközi hadgyakorlat kezdődött Nyugat-Ukrajnában

Tizenöt ország mintegy 1300 katonája vesz részt rajta.

Nemzetközi hadgyakorlat kezdődött hétfőn a nyugat-ukrajnai Lemberg (Lviv) mellett tizenöt ország, köztük az Egyesült Államok részvételével - közölte az ukrán hadsereg. A Rapid Trident-2014 fedőnevű hadgyakorlat egy Lemberg melletti gyakorlótéren zajlik, és szeptember 26-ig tart. Tizenöt ország - Amerikai Egyesült Államok, Azerbajdzsán, Bulgária, Grúzia, Kanada, Lettország, Lengyelország, Litvánia, Moldávia, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Románia, Spanyolország és Ukrajna - mintegy 1300 katonája vesz részt rajta.

A NATO sajtószolgálatának egy munkatársa bejelentette, hogy nem a szövetség szervezte a hadgyakorlatot, de néhány megfigyelővel van jelen. A hadgyakorlaton házilag készített robbanószerkezetek hatástalanítását, konvojok kísérését gyakorolják, együtt járőröznek, a hét vége felé pedig humanitárius segítségnyújtással is fognak foglalkozni.

 

Marie Harf amerikai külügyi szóvivő elmondta, hogy a Rapid Trident-2014 hadgyakorlat előre tervezett volt, és nem válasz az ukrajnai eseményekre. "Minden évben megtartjuk" - tette hozzá, kiemelve, hogy megtartásának időpontját előre meghirdették.