Martonvásáron először rendezték meg a magyar népdal napját

A magyar dal napja programsorozatában első alkalommal kapott önálló helyszínt a népzene: Martonvásár megújult főterén, az Emlékezés terén és a Brunszvik-Beethoven rendezvényközpont színpadán vasárnap először rendezték meg a magyar népdal napját.

A szervezők tájékoztatása szerint az ötlet a Csík Zenekar brácsásának, a Fejér megyei városban élő Kunos Tamásnak a fejéből pattant ki, aki szeretett volna egy olyan, évről évre ismétlődő, egyedi hangulatú rendezvényt szervezni, amely Martonvásárt felteszi a magyarországi fesztiválok térképére. Elképzelése találkozott a magyar dal napja ötletgazdájának, Presser Gábornak a terveivel, így az autentikus műfajok új otthona lett a település.

A Martonvásári Napok keretében zajló, egész napos fesztivál termelői és kézműves vásárral, és a rendezvény jellegéhez illeszkedő, lovas kocsis ébresztéssel indult. A vásári forgatagban a legkülönfélébb sajtok, lekvárok, mézek, kézi szőttesek és népi hangszerek várják a jelenlévőket, akik dacolva az esővel, nagy számban látogatnak ki a programokra.

Az Óvodamúzeum új épülete és udvara egész nap gyerekzsivajtól hangos: a legkisebbek és szüleik megismerkedhetnek az Európában egyedülálló óvodatörténeti gyűjteménnyel, amelyet Harcsa Tiborné nyugalmazott óvónő gyűjtött össze és mutat be személyesen az érdeklődőknek. Az intézmény udvarán felállított sátorban pedig kézműves foglalkozások és népi játékok várják a gyerekeket.

A múzeum és a rendezvényközpont közötti téren több kültéri színpadon is népzenészek és népdalénekesek szórakoztatják a közönséget. Előadásaikat csak a heves esők szakítják félbe hosszabb-rövidebb időre.

A Brunszvik-Beethoven rendezvényközpont színpadán délelőtt kórus- és dalárdatalálkozót tartottak. A fellépők Fejér megye minden szegletéből érkeztek, hiszen székesfehérvári, dinnyési, váli, pázmándi, besnyői, tordasi és cecei formációknak is tapsolhatott a több száz fős közönség.

A magyar népdal napja délutáni programjában a rendezvényközpont színpadán fellép Mészáros János Elek, a Martonvásári Fúvószenekar, a Csík Zenekar, a Romengo és Dresch Mihály, a helyi művészeti iskola és a Százszorszép Táncegyüttes, a Punnany Massif és a Buda Folk Band.

Az egész napos rendezvényt a közmédia Fölszállott a páva című tehetségkutató műsorsorozatának gálaestje zárja.