Elemző: az alacsony infláció hozzájárulhat a családok megtakarításainak növekedéséhez

Továbbra is rekord alacsony az infláció. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint augusztusban 2 tized százalékkal emelkedtek az árak az egy évvel korábbihoz képest, több területen azonban csökkentést mértek. Olcsóbb lett például a cukor, a liszt és az olaj is. Mivel az árak hónapok óta nem emelkednek, így akinek nőtt a fizetése, illetve a nyugdíja, az egyre többet tud vásárolni a boltokban.

Főként az élelmiszerek, így például a zöldségek és gyümölcsök árának csökkenése miatt augusztusban is alacsony maradt az infláció. Az adatok szerint a cukorért, a lisztért és az olajért is kevesebbet kellett fizetni, mint egy éve. Ugyanakkor drágult a sajt, a tej, a szeszes ital és a dohányáru is, csökkent viszont a tartós fogyasztási cikkek, így például a hűtőszekrény, a mosógép és a tűzhelyek ára is. Az üzemanyag is olcsóbb lett éves összevetésben, mindezek alapján pedig a Központi Statisztikai Hivatal alig két tized százalékos fogyasztói áremelkedést mért.

A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerint az alacsony infláció legfőbb nyertesei a családok mellett leginkább a nyugdíjasok, hiszen a bérekkel együtt a nyugdíjak vásárlóértéke is nő. Banai Péter, államháztartásért felelős államtitkár a Duna Híradónak azt mondta: a nyugdíjak idén 2,4 százalékkal emelkedtek, ezt a többletjövedelmet pedig nem vitte el az árak emelkedése. Vagyis a többletpénzből a nyugdíjasok és a lakosság többet tud vásárolni – fogalmazott.

Mindennek köszönhetően erősödhet a lakossági fogyasztás, ami nélkül nincs tartós gazdasági növekedés. A Híradónak nyilatkozó gazdasági szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy például az építőipar emelkedő teljesítménye is szorosan összefügg az alacsony inflációval és az ezzel párhuzamosan erősödő fogyasztással. Kassai Róbert kifejtette: az építőipar, a lakások vásárlása, építése, modernizálása, átalakítása nagyon szoros kapcsolatban áll a lakossági fogyasztással. „Az építőipar, amely éveken keresztül stagnált, az elkövetkezendő időkben egy nagyon ígéretes növekedésnek fog indulni” – vélekedett.

A Híradónak nyilatkozó elemző szerint az alacsony infláció a fogyasztás erősödése mellett hozzájárulhat a családok megtakarításának növekedéséhez is. Tóth Gergely, a BudaCash Brókerház vezető elemzője rámutatott: a lakossági megtakarítások „a magyar állampapírok irányába” mozdulhatnak el, hiszen már 3-5 százalék közötti hozamokat is el lehet elérni.

Ez azért fontos, mert ahogy növekszik a lakosság tulajdonában lévő állampapírok értéke, úgy csökken az ország nemzetközi kiszolgáltatottsága. Elemzők egyébként arra számítanak, hogy az újabb rezsicsökkentés miatt az infláció továbbra is alacsony marad.