A Magyar dal napja - Tóölelésre is várja az érdeklődőket Hévíz

Presser Gábor és a Back II Black frontembere, Bebe vezetésével és közös énekléssel ölelik körbe a gyógytavat vasárnap Hévízen, a magyar dal idei fővárosában.

A Magyar dal napjához kapcsolódva már pénteken kezdődő rendezvénysorozatról tartott hévízi sajtótájékoztatón Papp Gábor, a város polgármestere elmondta: gyakorlatilag az egész város területe a helyszíne lesz az eseményeknek. A nagyszínpadot a nagyparkolóban állítják fel, és itt tartják a koncertek többségét is, de a Moll Károly téren, a Festetics téren, a mozi bejárata előtt, a sétálóutcában, a Deák téren, sőt még a katolikus templomban is tartanak koncerteket, amelyek a popzenétől a komolyzenén át a népdalig minden műfajt képviselnek.

A legfontosabb helyszín a gyógytó, ahol vasárnap tóölelésre várják az érdeklődőket. A szervezők számításai szerint nagyjából ezer ember kell ahhoz, hogy egymást kézen fogva körbeállják a tavat. A tófürdő főbejáratához várják 10 óráig az "ölelőket", akik a gyülekezőnél az aznap záruló hévízi dalfesztivál döntőseivel közösen, Presser Gábor és Bebe közreműködésével eléneklik az Illéstől Az úton, az LGT-től pedig a Neked írom a dalt című számokat. Ezt követően állják körül a tavat, és a résztvevők a Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok című zalai népdalt adják majd elő.

Hermann Katalin, a Festetics György Művelődési Központ megbízott igazgatója arról beszélt, hogy a budapesti Dallamos villamoshoz hasonlóan Hévízen a városnéző Dottó vonaton szolgáltatnak egész nap muzsikát. Nemcsak helyben ünneplik, hogy Hévíz idén a dalos főváros, a Musiqua Antiqua és a Csicsergő együttes ugyanis Zalakarosra, Sárvárra és Bükre is elviszi a Magyar dal napjára összeállított műsorát.

A vízen és a levegőben is szerveznek programot, a Mahart a Hévíz nevű balatoni motoros hajón tánczenei színpadot állít fel sétahajózóknak, a Hévízi-tó mellett pedig - jó idő esetén - hőlégballont engednek fel. A Hévíz folyóirat aktuális száma is csatlakozott a rendezvényekhez a magyar dallal kapcsolatos írásaival.

Hermann Katalin hozzátette, hogy a www.heviz.hu oldalon vasárnap 13 órától online élő közvetítés révén azok is bekapcsolódhatnak a programokba, akik távol vannak a fürdővárostól.