Tálibok rejtekhelyeire csapott le a pakisztáni légierő

A tálibok öt rejtekhelyére csaptak le a pakisztáni légierő egységei az Afganisztánnal határos törzsi régióban, és az akcióban hatvanöt felkelővel sikerült végezniük - közölte szerdán a pakisztáni hadsereg.

A katonaság a tálibok fellegvárának számító észak-vazirisztáni régióban, Datta Kel városban és a Saval-völgyben hajtotta végre a légicsapásokat.

A pakisztáni hadsereg június közepén indított nagyszabású tálibellenes offenzívát a Tehrik-e Talibán Pakisztán (TTP) nevű tálib ernyőszervezet és az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kötődő szövetségesei ellen, és a katonaság közlése szerint a szerdai akcióval 975-re emelkedett az offenzíva tálib halottjainak száma.

Egy nappal korábban a pakisztáni tálibok magukra vállalták a múlt hét végén Karacsiban, egy haditengerészeti hajóüzem ellen elkövetett támadást. A hadsereg belső vizsgálatot is indított, mivel feltételezésük szerint a pakisztáni flotta személyzetének néhány tagja is érintett lehet az ügyben.

Az Egyesült Államok már évek óta sürgeti Pakisztánt, hogy lépjen fel a terroristák első számú rejtekhelyének számító, törzsek uralta északnyugati térségben, ahol már Washington is többször csapást mért a lázadókra. Iszlámábád mindig tagadta azokat a vádakat, hogy menedéket nyújt a szélsőségeseknek, és elítélte a pilóta nélküli amerikai repülőgépekkel (drónokkal) a területén végrehajtott támadásokat. A tálibellenes offenzíva elindításának előzménye azt volt, hogy iszlamista lázadók kétszer is megtámadták a karacsi repülőteret.