Merkel elutasítja Ukrajna NATO-csatlakozását

A NATO és Ukrajna közötti fokozottabb együttműködés mellett állt ki csütörtökön a katonai szövetség Walesben zajló tanácskozásán a német kancellár, de újfent elutasította, hogy a kelet-európai ország csatlakozzon a NATO-hoz.

Nincs szó Ukrajna csatlakozásáról - hangsúlyozta Angela Merkel. A német kormányfő a NATO szolidaritásáról biztosította Kijevet a kelet-ukrajnai konfliktussal kapcsolatban, és jelezte, hogy a maga részéről kész további büntetőintézkedésekre Oroszországgal szemben.

Megerősítette viszont azt is, hogy nyitott a tárgyalásokra Moszkvával. Mint fogalmazott, Oroszországgal szemben határozottan, de párbeszédre készen kell fellépni. "Véleményem szerint ez a kettős stratégia a siker záloga" - tette hozzá.
Angela Merkel szerint a NATO-ban széles körű konszenzus alakult ki arról, hogy az ukrán válságot nem lehet katonai úton rendezni.

Az egyeztetések során nagy volt az egyetértés abban, hogy békés megoldást kell találni. A kilátásba helyezett tűzszünetről és - az Európai Biztonsági Együttműködési Szervezet, Oroszország és Ukrajna képviselőiből álló - úgynevezett kontaktcsoport pénteki minszki üléséről szólva azt mondta: "Egy-két napon belül meglátjuk, hogy a szavakat tettek is követik-e majd".