Kampány indul a bankok elszámoltatása és a rezsicsökkentés ügyében

A kormány ezen a héten tájékoztató kampányt indít a bankok elszámoltatása, valamint az újabb rezsicsökkentés ügyében - közölte Dömötör Csaba, a Kormányzati Információs Központ vezetője.

Közleményében azt írta: a tájékoztatás célja, hogy a lakosság pontos képet kapjon a legfontosabb intézkedésekről, a döntések menetéről és a családok várható megtakarításairól.

A kormány kiemelten fontosnak tartja, hogy a lakosság nyomon tudja követni a bankok elszámoltatását - fogalmazott. Hozzátette: a kabinet rövidesen dönt az erre vonatkozó törvényjavaslatról.

A kormányzati kommunikációért felelős helyettes államtitkár szerint a családok joggal várják el, hogy megtudják: mekkora összeget veszítettek a tisztességtelen hitelezési gyakorlatok miatt, és azt milyen formában kapják vissza. Az elfogadásra váró jogszabályok jelentős segítséget jelentenek majd a bajba jutott magyar családoknak, egy átlagos törlesztőrészlet akár 25 százalékkal is csökkenhet - fűzte hozzá.

Emlékeztetett: szeptember elsejétől további 5,7 százalékkal csökkent az áram ára, amelyet októberben a távhő árának további 3,3 százalékos mérséklődése követ. A rezsicsökkentésnek köszönhetően egy magyar családnak akár 150 ezer forinttal is kevesebb lehet a kiadása - fogalmazott Dömötör Csaba.