Robbantásos merénylet egyiptomi rendőrök ellen, sok halott

Legkevesebb tizenegy egyiptomi rendőr vesztette életét, négyen pedig megsebesültek egy robbantásos merényletben kedden a Sínai-félszigeten - jelentette a MENA hivatalos hírügynökség.

Biztonsági források szerint a rendőrökkel egy út szélén elhelyezett pokolgép végzett, amelyet a tettesek távvezérlővel léptettek működésbe, amikor a rendőrök járműve elhaladt mellette.

A biztonsági erők néhány hete fokozták hadjáratukat a Gázai övezettel szomszédos régióban tevékenykedő iszlamista milíciák ellen. A fegyveres erők szóvivője szinte naponta számol be sikeresen végrehajtott támadásokról. A jelentések szerint a katonai akciókban az elmúlt napokban több tucat szélsőséges vesztette életét.

Az al-Maszríjún egyiptomi hírportál arról adott hírt, hogy a vizsgálatok első eredményei szerint a támadást az Anszár Beit al-Makdisz iszlamista csoport követte el, amely saját állítása szerint kapcsolatban áll az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal. Az al-Maszríjún szerint a fegyveresek ezzel egy helyi milíciavezér vasárnapi meggyilkolását torolták meg.

Fájez Abdalláh Hamdán Abu-Sétával a biztonsági erők vasárnap végeztek egy rajtaütéses akció során a félsziget északi részén található el-Arís városában. Abu-Séta röviddel a hadművelet előtt megölte feleségét, akit azzal vádolt, hogy értesülésekkel látta el a kormányerőket.

Mohamed Murszi iszlamista elnök tavaly júliusi elmozdítása óta az észak-afrikai országban felerősödött a különböző dzsihadista csoportok jelenléte, s a helyzet tovább romlott a szomszédos líbiai központi hatalom szétesésével. A két ország több mint ezer kilométeres sivatagi határa nem akadály az egész térségben működő terrorcsoportok és bűnbandák számára. Egyiptomban nemrég felütötte fejét a Szíriában és Irakban jelentős területeket uraló Iszlám Állam dzsihadista milícia is.

Az elmúlt két héten belül a Gázai övezet menti környéken élő lakosok összesen hét lefejezett holttestet találtak. Négy beduin meggyilkolását az Anszár Beit al-Makdisz rögzítette, majd a borzalmas felvételeket a világhálón közzétette. Az áldozatokat az iszlamisták azzal vádolták, hogy információkkal látták el az izraeli titkosszolgálatot, a Moszadot. Néhány nappal azelőtt izraeli drónok precíziós légicsapásokkal végeztek a fegyveresek három bajtársával.

Az egyre gyakoribbá váló kivégzéseket a radikálisok általában azzal indokolják, hogy áldozataik támogatták az egyiptomi hatóságok terrorellenes hadjáratát.