Putyin megmutatta Szibéria Erejét és gázcsövet dedikált

Az orosz-kínai gázvezeték építését az orosz államfő a kínai kormány vezető tisztviselői jelenlétében ünnepélyesen indította el a nyugat-szibériai Jakutföldön. Ez lesz a második szárazföldi gázszállítási útvonal, amely Oroszországot és Kínát összeköti.

A mintegy 4 ezer kilométer hosszú, Jakutföldről az orosz távol-keleti Habarovszkon keresztül Vlagyivosztokig, illetve az Irkutszki területtől Jakutföldig húzódó - orosz közlés szerint várhatóan 770 milliárd rubelba (csaknem 5 ezer milliárd forint) kerülő - vezetéken keresztül évente 61 milliárd köbméter orosz földgázt terveznek továbbítani Ázsiába és a csendes-óceáni térségbe a jakutföldi és irkutszki gázmezőkről.

Az orosz-kínai gázvezeték, a Szibéria Ereje építésének ünnepélyes megkezdése


Az első két cső összeforrasztásával útnak indított építkezésen, a vezeték első szakaszának kiindulópontján, a nyugat-szibériai Usz-Hatin nevű településnél tartott ünnepélyes eseményen Vlagyimir Putyin azt emelte ki, hogy az új szállítási útvonalnak köszönhetően jelentősen megerősödhet Oroszország együttműködése az ázsiai és csendes-óceáni térség államaival, ezen belül Kínával, amelyet az orosz elnök kulcsfontosságú partnernek nevezett.

Csang Kao-li kínai miniszterelnök-helyettes azt hangsúlyozta, hogy a világon a legnagyobb gázvezetékprojekt országa számára stratégiai beruházás, amelyen keresztül a tervek szerint 2019-től kapják az orosz gázt. Emlékeztetett arra, hogy a Szibéria Ereje (Szila Szibiri) nevű csővezetékrendszer már a második szárazföldi gázszállítási útvonal lesz, amely Oroszországot és Kínát összeköti.

Oroszország és Kína május 21-én írta alá a 30 évre szóló földgázszállítási szerződést. Az üzlet több mint 400 milliárd dollár (mintegy 96 ezer milliárd forint) értékű, és amint beüzemelik a vezetéket, évi 38 milliárd köbméter orosz földgázt szállítanak Kínába. Május 23-án a Gazprom előzetes megállapodást kötött kínai partnerével, miszerint a Kínai Állami Kőolaj-, és Gázipari Vállalat (CNPC) 25 milliárd dollár előleget fizet az orosz földgázért. Az összeget minden bizonnyal a gázvezeték orosz szakaszának építésére fordítják.