Megújul a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház pszichiátriai osztálya

A beruházás része annak a programnak, amely ez év elején kezdődött el, és tizenegy észak-magyarországi kórház rehabilitációs ellátórendszerét fejleszti.

A programra a Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyei egészségügyi intézmények alkotta konzorcium több mint 4,6 milliárd forintot uniós pénzt nyert az Új Széchenyi-terv pályázatán.

Tóth Ildikó, a zempléni város 320 ágyas kórházának főigazgató-főorvosa az MTI-nek kedden elmondta: a 40 ágyas pszichiátriai osztály jószerivel teljesen megújul, a kivitelezés során átépítik az épület tetőszerkezetét, hőszigetelést építenek be, külső-belső átalakításokat hajtanak végre, illetve az épületgépészeti átalakítást is elvégzik, a betegek mozgását könnyítendő liftet építenek ki.

A munka megkezdődött, a kivitelezést a Jánosik és Társai Kft. végzi, a tervek szerint jövő év januárjában már egy megújult, korszerű épületben kezelhetik a betegeket.

A gyógyítás az átépítés idején is folyamatos, a betegeket az intézmény más osztályain helyezték el.

A rehabilitációs ellátórendszer fejlesztése az észak-magyarországi régióban elnevezésű projekt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház vezetésével valósul meg, a konzorciumba bevont kórházak az egész észak-magyarországi régió rehabilitációs ellátását ölelik fel.

A borsodi megyei kórházban 473 millió forintos beruházás valósul meg, a Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórházban 860 millió forintot, a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórházban 292 millió forintot, az edelényi Koch Róbert Kórházban és Rendelőintézetben 307 millió forintot fordítanak beruházására.

A Kazincbarcikai Kórház Nonprofit Kft. 222 milliót, az ózdi Almási Balogh Pál Kórház 302 milliót, az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet 600 millió forintot költhet a rehabilitációs ellátórendszer fejlesztésére, míg a hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet 553 millió, a pásztói Margit Kórház 263 millió, a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház 337 millió, a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet 464 millió forintot.