Megöltek egy nőt Nagyesztergáron

A helyszíni- és a halottszemle adatai alapján a nőt agyonverték. A gyilkossággal egy helyi férfit gyanúsít a rendőrség.

Pogány Péter, a Veszprém megyei rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese az MTI-vel azt közölte: a rendőrséget kedd reggel hat óra után a mentőszolgálat értesítette, amelynek munkatársait egy nagyesztergári családi házhoz, egy eszméletlen nőhöz riasztották. A mentők a helyszínen már csak a nő halálának beálltát tudták megállapítani.

A helyszíni- és a halottszemle adatai alapján a nő bántalmazás következtében halt meg.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján azt írta, az ügyben emberölés gyanúja miatt indítottak eljárást. Az adatgyűjtés és a tanúkihallgatások eredményeként néhány órán belül előállítottak egy 54 éves helyi férfit, aki a rendőrök szerint megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével. A férfit őrizetbe vették, kihallgatása jelenleg is tart - olvasható a közleményben.