Gulyás Gergely: ezért képeztek jelentős tartalékot a bankok

Tartalmilag nincs jelentősége, hogy a bankok által a magyar állam ellen indított devizahiteles perekben több esetben is elhalasztotta a döntést a Fővárosi Törvényszék – mondta Gulyás Gergely a Kossuth Rádióban, rámutatva: a jogorvoslati határidő kezdete nem húzódik el, sőt, még rövidebb is lehet azzal, hogy a bíróság az ítélet kihirdetésével egyidejűleg kézbesíti majd az ítéletet a feleknek.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese a 180 percben elmondta: az ítéletekből következő jogszabály lesz az első, amelyet a képviselőcsoport megtárgyal majd a szeptember 10. és 12. közötti kihelyezett tapolcai ülésén. Már most is vannak szakértői munkák, a politikai döntések azonban ott születnek meg – fogalmazott, hozzátéve: ezt követően a devizahitelek végleges kivezetéséről döntenek majd az őszi ülésszakban, „remélve, hogy ezzel egyszer s mindenkorra lezárható lesz a probléma.”
Hallgassa meg!

A fő irányvonalak ismertek: arról kell az Országgyűlésnek törvényt alkotni, hogy a bankok által jogellenesen megszerzett pénzek milyen formán járjanak vissza a hitelfelvevőknek – jelentette ki Gulyás Gergely, emlékeztetve: a Kúria jogegységi döntése óta egyértelmű, hogy az árfolyamrés alkalmazása teljes egészében jogellenes volt, és az eddigi bírósági ítéletek is alátámasztják, hogy a Kúria döntésében foglalt egyoldalú szerződésmódosítást jogszerűvé tevő követelményeknek a magyarországi banki gyakorlat nem felelt meg.

A forintosítás mikéntjéről még nincs döntés – mondta kérdésre válaszolva.

Az utolsó negyedéves banki eredményekből látszik, hogy a bankok azért szenvedtek el jelentős veszteségeket, mert komoly tartalékot képeztek az ezt követően bekövetkező, a devizahitelek forintosításából, az árfolyamrés jogellenes alkalmazásából és az egyoldalú szerződésmódosításból adódó fizetési kötelezettségekre. A bankok tehát számolnak ezzel, a bankrendszer működését mindez egészében nem veszélyezteti – mondta a frakcióvezető-helyettes a 180 percben.