A családok 2/3-ának komoly teher az iskolakezdés

Az Ökumenikus Segélyszervezet harmadik alkalommal szervezte meg Tanévkezdés együtt! elnevezésű jótékonysági programját, amellyel most is 1000 gyerek iskolakezdését kívánták segíteni

Az iskoláskorú gyermeket nevelő magyar családok csaknem egyötöde számára vállalhatatlanul nagy anyagi terhet, 50 százalékuk számára pedig jelentős, nehezen megoldható kiadást jelent a szeptemberi iskolakezdés - hangzott el az Ökumenikus Segélyszervezet hétfői sajtótájékoztatóján. A magyar családok iskolakezdését vizsgáló, augusztusban lezajlott, ezerfős online felmérés eredményeiből az is kiderült, hogy a családok csupán 26 százaléka tudja a kiadások átcsoportosítása nélkül kigazdálkodni a szeptemberi iskolakezdés költségeit, 60 százalékuk más, fontos kiadások csökkentésével, de van, aki csak kölcsönökből tudja megoldani a beiskolázást - ismertette az eredményeket Kmetty Zoltán, a felmérést végző Kutatópont véleménykutatási vezetője.

Elmondta, hogy azoknak a családoknak, amelyek kénytelenek átcsoportosítani kiadásaikat, az élelmiszerköltségeket 77 százaléka csökkenti, a csekkek befizetését 29 százalékuk tolja el, hitelei törlesztését pedig 9 százalék halasztja későbbi időpontra. Hozzátette: a gyerekek száma növeli a családok szegénységi kockázatát. A felmérésből az is kiderült, hogy a tanszerek vásárlásakor a szülők 47 százaléka figyel az áru minőségére, míg a többség inkább az árat tartja szem előtt. A kutatás vezetője hangsúlyozta: ma Magyarországon csak kevesen vesznek részt adományozóként az Ökumenikus Segélyszervezet tanévkezdést segítő jótékonysági programjához hasonló akciókban, a megkérdezettek csupán 20 százaléka támogatott korábban ilyen segélyprogramot.

Az Ökumenikus Segélyszervezet harmadik alkalommal szervezte meg Tanévkezdés együtt! elnevezésű jótékonysági programját, amellyel most is 1000 gyerek iskolakezdését kívánták segíteni - idézte fel Rácsok Balázs, a szervezet szociális és fejlesztési igazgatója. Kiemelte, hogy ebben az évben is sikerült túllépni a cél eléréséhez szükséges 10 millió forintos határt, a fennmaradó összeget a nehéz helyzetben élő családok évközi kiadásainak csökkentésére fordítják. Az utolsó csomagokat ma adják át a rászoruló gyerekeknek. Az igazgató hangsúlyozta: a kampány fontos eleme, hogy a gyerekeket minőségi tanszerekkel és torna- vagy úszásfelszerelésekkel segítsék, hogy a rosszabb körülmények között élőknek ne kelljen kirekesztettnek érezniük magukat társaik között. "Ez azért is fontos, mert sokszor kényszerűségből olyan rossz minőségű tanszerekkel vannak ellátva ezek a diákok, amivel nem lehet megfelelően dolgozni" - mutatott rá.

A 1353-as adományvonalon szeptember 30-ig várják a felajánlásokat a nehéz sorsú gyerekek támogatására.