Támadást indított az iraki hadsereg az Iszlám Állam ellen

Az iraki hadsereg támadást indított szombaton az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet azon egységei ellen, amelyek ostromgyűrűbe fogtak az ország északi részén egy síiták lakta várost, a nyugati repülőgépek segélycsomagokat dobtak le a lakosoknak, az Egyesült Államok pedig légicsapásokat mért az IÁ infrastruktúrájára.

Iraki biztonsági erők és síita milíciák tagjai megtörték vasárnap az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet ostromgyűrűjét a Bagdadtól 160 kilométerre északra lévő, többségében síita türkmének lakta Amerli körül, és bevonultak a városba - közölték iraki tisztségviselők.

Az iraki hadsereg szombaton indított támadást a szélsőségesek állásai ellen, a nyugati repülőgépek segélycsomagokat dobtak le Amerli lakosainak, az Egyesült Államok pedig légicsapásokat mért az IÁ infrastruktúrájára.

Kászim al-Muszavi vezérőrnagy, az iraki hadsereg szóvivője közölte, a döntő hadművelet helyi idő szerint vasárnap hajnalban kezdődött, és egységeik röviddel dél után léptek a város területére. Hozzátette, a katonai akciónak vannak áldozatai, pontos számot azonban nem említett. Muszavi elmondta, a harcok még mindig tartanak, hogy "megtisztíthassák a szélsőségesektől a környékbeli falvakat is".

Az IÁ több mint két hónapja ostromolja Amerli városát, amelynek mintegy 15 ezer lakosa a menekülés helyett az ellenállást választotta a terroristákkal szemben. Városukat lövészárkokkal és hadállásokkal erősítették meg.

Az iraki hadsereg a légierő támogatásával délről közelítette meg Amerlit, a hadsereggel szövetséges síita milíciáknak pedig több ezer tagja északról - közölték tisztségviselők. A hadsereg menet közben visszafoglalt a dzsihadistáktól 10 falut.

Az amerikai védelmi minisztérium szóvivője közölte, hogy a bagdadi kormány kérésére amerikai, ausztrál, francia és brit repülőgépek dobtak le segélycsomagokat a városban.

Amerikai harci gépek újabb légicsapásokat mértek az IÁ járműveire, egy hadállására, egy fegyverraktárára és egy irányító épületére Észak-Irakban - tette hozzá a minisztérium.

A moszuli víztározót augusztus elejétől két hétig az IÁ tartotta a kezében, de augusztus 17-én a kurd erők az amerikai légierő támogatásával visszafoglalták.

A Pentagon közölte, hogy amerikai harci gépek szombaton ismét támadták a gát környékét, hogy a dzsihadisták ne tudják visszafoglalni a létesítményt.