Euroszkeptikus előretörés Szászországban

Rendkívül alacsony részvételi arány mellett a konzervatív CDU győzelmét, a liberális FDP tartományi parlamentből (Landtag) való kiesését és az euroszkeptikus Alternatíva Németországnak (AfD) előretörését jelzik a Szászországban vasárnap tartott helyi törvényhozás választások késő esti részeredményei.

A szavazatok többségének feldolgozása után a CDU 40,2 százalékos eredményre számíthat. A volt NDK területén fekvő tartományban az ország újraegyesítése óta a CDU az első számú politikai erő, sorban az ötödik helyi törvényhozási választást nyeri meg, ugyanakkor az eddigi leggyengébb eredménnyel. A CDU támogatottsága azonban így is nagyobb, mint a volt keletnémet állampárt utódszervezetéből létrejött Baloldal, a szociáldemokrata párt (SPD) és a Zöldek támogatottsága együttvéve.

A konzervatívok 2004-ig egyedül kormányoztak, majd egy ciklusban az SPD-vel, a 2009-ben kezdődött legutóbbi ciklusban pedig az FDP-vel koalícióban irányították a tartományt. A liberálisok viszont csupán 3,9 százalékos eredményre számíthatnak, nem érik el az 5 százalékos bejutási küszöböt, vagyis kiesnek a drezdai Landtagból és megszűnik az utolsó konzervatív-liberális tartományi kormány Németországban.

Stanislaw Tillich miniszterelnök, a CDU helyi vezetője vasárnap este közölte, hogy az AfD-vel semmiképpen nem kötnek koalíciót, és SPD-vel, valamint a Zöldekkel kezdeményeznek előzetes egyeztetést a kormányzati együttműködés lehetőségeiről.

A második helyen a Baloldal végzett, várhatóan 18,4 százalékos eredménnyel. A párt sikerként értékelte, hogy a CDU nem szerzett abszolút többséget, a Baloldal pedig a következő ciklusban is legnagyobb ellenzéki frakciót adja a Landtagban. Ugyanakkor a párt a kampányban még azt hangoztatta, hogy kormányozni kíván az SPD-vel és a Zöldekkel együttműködve.

A harmadik hely 12,2 százalék körüli eredménnyel az SPD-é. A szociáldemokraták támogatottsága a tartományban kismértékben javult a 2009-es 10,4 százalékhoz képest, de meg sem közelítette a 25 százalék körüli országos szintet. Az azonban eredmény, hogy "kitörtünk a 10 százalékos gettóból" - emelte ki Sigmar Gabriel pártelnök-alkancellár.

Az SPD már a kampányban is jelezte, hogy hajlandó kormányzati szerepet vállalni a CDU kisebbik partnereként. A két párt a várhatóan 132 tagú Landtagban együtt valószínűleg 76 mandátumot szerez majd, ami kényelmes törvényhozási többséget biztosít a kormányzáshoz. Ezzel szemben a CDU és a késő esti részeredmények alapján 5,5 százalékos támogatottságú Zöldek együtt csupán 67 mandátumot szerezhetnek, ami nagyon szűk többséget jelent.

A populistának, neoliberálisnak és ultrakonzervatívnak is nevezett AfD az előrejelzésekhez képest jobban szerepelt, a szakértők által jósolt 7 százalék helyett a szavazatok nagyjából 10 százalékát szerezte meg. A tavaly alakult párt először jutott be tartományi gyűlésbe. Az első elemzői becslések szerint szavazói között relatív többségben vannak, akik nem vettek részt az előző Landtag-választáson, de igen jelentős, nagyjából 25 százalékos lehet a CDU-tól elhódított szavazók aránya is.

A párt vezetői első nyilatkozataikban azt emelték ki, hogy az AfD végérvényesen "megérkezett" a német politikába. Tavaly ősszel kevéssel elmaradtak az országos parlamenti (Bundestag-) választáson az 5 százalékos küszöbtől, az idén májusban viszont már 7 százalékot szereztek az európai parlamenti (EP-) választáson, és az EP után következetes építkezéssel a tartományi gyűlésekben is képviseletet szereznek - emelték ki, utalva arra, hogy szeptemberben két másik tartományban, Brandenburgban és Türingiában is lesz helyi törvényhozási választás.

Az AfD sikerében fontos szerepe lehetett a rendkívül alacsony, 48,5 választási részvételi aránynak. Ez a második legalacsonyabb arány a második világháború utáni németországi tartományi választások történetében. Kedvezhetett az AfD-nek, amelynek támogatói között sokan igen erősen elkötelezettek.

Elkötelezett szavazókból áll a szélsőjobboldali, neonácinak is nevezett Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) bázisa is, a párt a részeredmények alapján 5 százalékot szerzett, ezzel megőrzi 2004-ben szerzett képviseletét a szászországi tartományi gyűlésben.