Turizmusfejlesztésről rendeztek nemzetközi konferenciát Lendván

Meg kell könnyíteni az utazási lehetőségeket, ösztönző adópolitikát kell alkalmazni, és növelni kell a befektetéseket - mondta el a szlovéniai Lendván szombaton rendezett nemzetközi turisztikai konferencián Szlovénia korábbi államfője.

Danilo Türk A turizmusban rejlik a jövő című rendezvényen, amelyen magyar, horvát és osztrák előadók is részt vettek, azt hangsúlyozta, hogy a turizmus kulcsfontosságú emberi igényt elégít ki, és ösztönzi a fejlődést.

A volt köztársasági elnök szólt arról is, hogy a turizmus jövedelmező gazdasági ág, ezért "megfelelő tiszteletet, figyelmet és befektetést igényel". Egyetértően idézte a Turisztikai Világszervezet véleményét, miszerint mindent meg kell tenni az utazás megkönnyítéséért, például a vízumpolitikában.

Olyan adópolitikát kell megvalósítani, amely ösztönzi, nem pedig megterheli a turizmus fejlesztését, és inkább a növekedésből képes profitálni. Lényeges szempont a repülőterek és a turisztikai centrumok fejlesztése, mert a világban a turisták fele repülőgéppel utazik - emelte ki Danilo Türk.

A lendvai konferenciára a szlovén, a horvát és magyar főváros vezetői is meghívást kaptak, és bár Zágráb és Ljubljana polgármesterei nem tudtak részt venni, Budapest főpolgármestere részletesen bemutathatta a Duna-parti főváros turisztikai jellemzőit.

Tarlós István emlékeztetett arra, hogy a turizmus ma a világ vezető iparága, egy hét alatt többen utaznak a világon, mint 1950-ben egy év alatt. Budapestet mintegy két és félmillióan keresik fel évente, a vendégéjszakák száma túllépte a hat és félmilliót, a Magyarországot felkereső vendégek kétharmada a fővárosba is ellátogat. "Budapestnek van identitása, amely újra szilárdul", kulturális életét pedig a sokféleség jellemzi, amely több tradícióra támaszkodik. Ez a sokszólamúság jelenik meg abban is, hogy a magyar fővárosban természetesen együtt él a határon túl és a határon innen született kultúra. "A magyar főváros öntudatos, de ugyanakkor befogadó város" - mondta a főpolgármester.

Tarlós István arra is kitért, hogy felszálló ágba került a budapesti turizmus, de rengeteg teendő van még. Ide sorolta egyebek mellett az utastájékoztatás, a közösségi közlekedés színvonalának fejlesztését, a szolgáltatások, elsősorban a vendéglátás "etikai színvonalának" további javítását, a turizmussal foglalkozók nyelvismeretének fokozását.

A rendezvényen a szlovéniai gyógyfürdőkről, a nyugat-dunántúli turisztikai lehetőségekről, Budapest fürdővárosi vonzerejéről, a világ legmagasabb, fából készült kilátójának ausztriai építéséről, illetve horvát borturisztikai programokról is szó esett.

A muravidéki magyarság központjában tartott konferencia keretében testvérvárosi megállapodást írt alá Tarlós István, Budapest főpolgármestere és Anton Balazek, Lendva polgármestere.

Az aláírást követően Tarlós István az MTI-nek elmondta: a települések közötti megállapodásnak elsősorban a közös fesztiválok, kulturális rendezvények, hangversenyek és gyerekprogramok szervezésében van jelentősége. Kiemelte azt is: üzenetértéke van annak, hogy Budapest a magyarlakta határon túli kisebb településekkel testvérvárosi szövetségeket köt.

A külhoni magyarság képviselői az identitásukat megőrizve lehetnek az Európai Unió polgárai, de sokszor "a magyarság legártatlanabb szerveződéseivel szemben is vannak bizonyos fenntartások". A félreértések eloszlatásában Budapestnek az élre kell állnia - hangsúlyozta Tarlós István.