Parragh: Nehéz lesz pótolni az orosz kiesést

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) mindent elkövet annak érdekében, hogy erősítse a vállalkozások külpiaci pozíciót, s ebben szorosan együttműködnek a kormánnyal.

2015-től a Nemzetgazdasági Minisztérium lesz a szakképző iskolák fenntartója. A döntés alapján a megfelelő szintre emelt szakképzés nélkül a legjobb gazdaságpolitika sem lehet eredményes, ennek pedig a legcélravezetőbb módja, ha a terület egy kézbe kerül. Ettől a lépéstől azt várják, hogy a szakképzést, a fejlesztéseket koncentráltabban és hatékonyabban tudják majd megvalósítani.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke Az Estében elmondta: nem logikus az intézményt egyben tartani. Egyrészt az NGM felel a szakképzésért, így szükségszerű, hogy ők irányítsák ezt az intézményrendszert. Másrészt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központon belül a szakmunkásképzés meglehetősen mostoha helyzetben volt, s az intézményrendszernek másként kell működnie, mint például a gimnáziumoknak.

A következő időszakban dől el, hogy ki felel majd a szakiskolák működéséért. Az idő nem sürget, ugyanis a tanévkezdéssel lehet, csak az intézményeket átvinni, s a legközelebbi időpont 2015. szeptember 1., így addig van egy évünk, hogy végiggondoljuk a legoptimálisabb megoldást – mondta az MKIK elnöke.

Duális képzésről

Parragh László az M1 esti műsorában a duális képzésről is beszélt. A duális képzés lényege, hogy a szakmai tudás mellett a gyakorlati tudást részben az iskola tanműhelyében, részben valós munkakörnyezetben, vállalatoknál szerzik meg a tanulók, ezzel is segítve őket, hogy közelebb kerüljenek a szakmájukhoz.

A duális képzés egy éve működik, s az eddigi tapasztalatok szerint a hiányszakmák irányába mozdult el a beiratkozás. Ez annak is köszönhető, hogy a hiányszakmák esetében támogatást is fizet az állam a tanulónak, illetve magasabb fejkvótát kapnak az oktatási intézmények – mondta Parragh László. Hozzátette: a fiatalokkal is meg kell értetni, hogy szakma hiányában, csupán egy érettségivel nehezebben találnak állást.

A duális képzésben egyelőre csak a cégek 5 százaléka vesz részt. A résztvevő cégek állami támogatást kapnak, melynek mértéke szakmánként változó. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint további kedvezményeket, például adókedvezményeket kell adni a cégeknek, hogy minél többen éljenek a duális képzés lehetőségével – mondta Parragh. Hozzátette: a cégekkel meg kell értetni, hogy ez az újfajta képzési rendszer rengeteg előnnyel jár a számukra.

Orosz szankciók az EU-val szemben

Az MKIK elnöke arról is nyilatkozott, hogy jelenleg is zajlik a szankciók miatti károk felmérése. „A makroadatokban az látszik, hogy az ukrán forgalmunk 30 százalékkal lesz kevesebb, mint tavaly” – mondta. Hozzátette: nem tudni, hogy az orosz szankciók meddig mennek, ebből következően nehéz megbecsülni a károkat, de az biztos, nem lehet úgy embargót végigvinni, hogy ne legyen kára mindegyik félnek.

Parragh László kiemelte, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mindent elkövet annak érdekében, hogy erősítse a vállalkozások külpiaci pozíciót, s ebben szorosan együttműködnek a kormánnyal a keleti nyitás politikájában – mondta. Ugyanakkor megjegyezte, hogy „az orosz és ukrán piac nagyon nagy piac, (…) és ennek a kiesését pótolni nagyon nehéz lesz”.