Bemutatkoztak a baloldal zuglói képviselőjelöltjei

Az MSZP, az Együtt-PM és a DK az Összefogás Zuglóért Egyesülettel közösen állít képviselőjelölteket a főváros XIV. kerületének mind a tizenöt választókerületében; a jelölteket szombaton Tóth Csaba szocialista országgyűlési képviselő és Karácsony Gergely polgármesterjelölt mutatta be a Bosnyák téren tartott sajtótájékoztatón.

Tóth Csaba a helyszínt jelképesnek ítélte, mert szerinte a jelenlegi kerületi vezetés sok százmillió forintot költött presztízsberuházásokra, ezek megvalósításához azonban "adókkal sarcolta" a zuglóiakat. A politikus alkalmatlannak, nem a zuglóiakért dolgozóknak ítélte Zugló jelenlegi irányítóit.

Karácsony Gergely azt emelte ki, hogy megválasztásuk esetén visszafizetik az embereknek a Fidesz által kivetett kommunális adót.

Ezzel kapcsolatban azt mondta: nemcsak megsarcolták az embereket, hanem még arra is képtelenek voltak, hogy rendesen behajtsák az adót. Így egy rendkívül méltánytalan helyzet alakult ki - folytatta -, azok a zuglóiak, akik a kommunális adót befizették, baleknak érezhetik magukat. Bár a kerületi vezetés később vissza is vonta a kommunális adót, az egyetlen tisztességes megoldás szerinte az, ha a befizetők visszakapják a pénzüket.

Karácsony Gergely kérdésre válaszolva kijelentette: Falus Ferencet jó főpolgármester-jelöltnek tartja, akinek eddig rossz kampánya volt. A Modern Magyarországért Mozgalom főpolgármester-jelöltjeként indulni kívánó Bokros Lajos ajánlóívét pedig azért írta alá - folytatta -, mivel demokrataként azt gondolja, jó, ha sokféle szín közül lehet választani.

Az MSZP, az Együtt-PM, a DK és az Összefogás Zuglóért Egyesület jelöltje Garay Klára, aki Tóth Csaba elmondása szerint a Városliget védelmében kíván majd dolgozni, míg Varga Csaba a civil szervezetek képviselőjeként. Sápi Attila a nehéz sorsú, kisebbségben élő emberek érdekében fog tevékenykedni - fűzte hozzá -, Árpási Zoltán pedig az Újvidék tér és környékének megújítását tekinti feladatának.

Terényi Péter oktatással fog foglalkozni - folytatta -, Kocsis-Barna Tamás területe pedig a környezetvédelem. Pécsi Diána feladata a kommunikáció lesz, Kratochwill György joghallgató pedig a jogi képviseletekkel foglalkozik majd. Szabó Rebeka környezetpolitikus, míg Hajdu Flórián a helyi kisvállalkozásokat kívánja segíteni a munkájával -mondta Tóth Csaba.

Hevér László György az idősek problémáját tekinti szívügyének - folytatta a bemutatást.

Sokacz Anikó pedig a nemzeti kisebbségekért és civil szervezetekért kíván munkálkodni. Sógor László a Vezér út rendbetételét tekinti céljának, míg Spiesz András a Thököly út környékét és a "feleslegesen átnevezett utcanevek" visszaállítását képviseli majd. Lévai Sándor, aki mintegy húsz éve dolgozik az önkormányzatban, oktatással, ifjúságüggyel fog foglalkozni - zárta a jelöltek bemutatását Tóth Csaba.